Nagy Csilla mintaszerűen jutott el a tavalyi 25. Spar Budapest Nemzetközi Maraton céljáig. A zuglói futólány már jóval korábban neki akart vágni a klasszikus távnak, ám rutinosabb futótársai türelmemre intették.

– Négy évvel ezelőtt kezdtem futni, már az első esztendőben teljesítettem a félmaratont, tavalyelőtt a 30 kilométeren indultam, 2010-ben pedig már a teljes távon. Egy nagy álmom vált valóra ezen a napon. Két rutinosabb futótársam is elkísért a nagy megmérettetésre, egyikük már a rajt után hamar elszakadt tőlünk, másikuk pedig 33-nál hagyott ott. A táv felénél számomra érthetetlen módon elkezdett fájni a lábam, ami szerencsére elmúlt, de tíz kilométerre rá egy másik hullámvölgy hátráltatott. Az időjárás egyáltalán nem volt zavaró, egy ilyen szép napot nem ronthat el egy komolyabb eső sem. Hihetetlen öröm töltött el, mikor átléptem a célvonalat, azt hittem sírni fogok, de végül is helyettem az időjárás könnyezte meg ezt a szép pillanatot.

maratonfutas.hu