Bő 10 éves futó múlttal rendelkezem. Évi 1800-1900 km-t futkározok Debrecenben. A nagylányomat sikerült „megfertőznöm”! Ő Budapesten él. Én még soha nem futottam maratont. A félmaraton volt a leghosszabb táv, amit többször lefutottam, általában versenyeken. A maraton természetesen mindig ott motoszkált a gondolataimban, mint „bogár a fülben”, de különböző kifogásokkal mindig elhessegettem! A férjem nem igazán támogatja a futásomat.
-Nincs aki az én tempómban futna velem az itteni futóismerősök közül.
-Lehet csak ártok magamnak egy ilyen megterheléssel!?
Július végén felhívott Nóri és bejelentette, hogy „anya, beneveztem a maratonra”! Az első reakcióm az volt, hogy elment az eszed!? Néhány percen belül már el is döntöttem, hogy akkor én is követem a példáját! Túl sok idő nem volt a felkészülésre. Azt viszont gondoltam, hogy a hétvégi hosszú futás a „lelke” a felkészülésnek. Ezt igyekeztem is tartani. A verseny előtt 4 héttel futottam a leghosszabbat, kb. 33km-t. Utána nem sokkal egy 10 napos elutazás következett. Itt csak kétszer tudtam futni. Természetesen még egy kis megfázás is nehezítette a felkészülést.
Én már péntek délután felutaztam Budapestre. Egyre jobban izgultunk, ahogy rövidült az idő. A terv az volt, hogy az első felét 6 perces ezrekkel tesszük meg, és még utána, ha lassulunk is, remélhetőleg 4 és fél órán belül beérünk. Nekem a lassú kezdés nem jelent problémát, nem szoktam az elejét elfutni a versenyeknek. 21 km-nél 2 percet kicsúsztunk. 2:08 volt a félmaraton. 24 km-nél elváltunk a lányommal, én már akkorra „beálltam” a tempómra és rossz lett volna ezen változtatni. Innen már visszafele számoltam a kilométereket és boldog voltam, ahogy szép lassan fogytak! 30 km után vártam a holtpontot illetve, hogy mikortól fogok szenvedni, de szerencsére semmi ilyen nem jött! Élveztem, hogy sok ember mellett elmegyek. A táv második fele gyorsabb volt, mint az első. 4:12-n belül sikerült beérnem, úgy, hogy a végén még gyorsítottam is! Nóri is nagyon ügyes volt! 4:24 alatt futott be!
Én a futás közben majdnem mindenhol ettem egy kis banánt, illetve energiaitalt ittam. Természetesen egy pár korty vízzel kísértem le. 28 km-nél elfogyasztottam az egyetlen gélt, amit magammal vittem. (Ez valószínű ki is maradhatott volna, mert semmi különöset nem éreztem utána.) A verseny előtt senkinek nem hittem volna el, hogy ilyen könnyedén sikerül és nagyon jó emlék marad az első maraton lefutása! Természetesen a következőre is becsületesen fel kell készülni, mert igen sok buktatója lehet.
Nagyon jó érzés „maratoni futó”-nak lenni!
