Trend 1.  – Mezítlábas és minimalista futócipők

A mezítlábas cipők hallatán legtöbben talán a Nike Free sorozatára asszociálhatnak, pedig az eredeti modell csupán félúton van a hagyományos futócipők és a mezítláb futás élménye között. Ennek megfelelően a 2005-ben piacra dobott, akkoriban forradalmi újdonságnak számító cipő az 5.0-ás számot kapta, ám azóta nem csak 4.0-ás és 3.0-ás változat készült, amelyek jobban közelítenek a „meztelen valósághoz”, hanem 7.0-ás verzió is, amelynek inkább a hagyományos cipők kedvelői örülnek. Ez az innováció talán nem is létezne, ha annak idején nem jutott volna a vezetőség fülébe az a bosszantó információ, hogy néhány, általuk szponzorált futó a drága szponzori cipőket lerúgva, inkább mezítláb készült a versenyekre. Szerződésbontás helyett a cég inkább alapos kutatómunkába és fejlesztésekbe fogott: így született meg aztán az a futócipő, amely nagy szabadságot nyújt a lábnak, mégis óvja azt a környezeti hatásoktól.

A mezítláb futás előnyeiről, illetve a cipőben való és a mezítlábasan történő futás élettani hatásainak különbségéről Dr. Daniel E. Lieberman, a Harvard egyetem evolúcióbiológusa publikált számos tanulmányt, melyek többek között a brit Nature folyóiratban is megjelentek. Lieberman maga is elkötelezett mezítlábas futó, ám nemcsak a szubjektív tapasztalatokra hallgatott, amikor eredményeit publikálta, hanem alaposan megvizsgálta a sportolók lábát érő terhelést, a láb pontos mozgását és a becsapódás erejét is. Azt a következtetést vonta le vizsgálatokat befejezően, hogy azok, akik mezítláb futnak, inkább a talpuk közepére, vagy a talp elülső részére (a talppárnákra) érkeznek meg földet éréskor, míg a jól párnázott cipőben futók inkább sarokra. Ami pedig ennél is meglepőbb az eredményeket tekintve, hogy még a legjobban párnázott, legpuhább cipőben futókra is a sarokra érkezéskor a becsapódás pillanatában hétszer nagyobb erő hat, mint azokra a mezítlábas futókra, akik a talpuk elülső részét teszik le először talajfogáskor. Vagyis mezítláb futni jóval egészségesebb és kényelmesebb, vonta le a következtetést a professzor.

Ezért aztán egyszeriben megnőtt az igény az olyan cipőkre, melyek a mezítláb futás élményét adják, vagyis kevésbé tartják a bokát, ám mégis óvják a talpat. Ha nem ragaszkodunk egyetlen, jól ismert márkához, hanem körülnézünk a világ mezítlábas cipő felhozatalán, egészen furcsa kinézetű lábbeliket is fogunk közöttük találni.

Bár nem könnyű ezeket tipizálni, azért néhány jellemző alapján többféle típusba sorolhatóak, attól függően, mennyire mezítlábas érzést nyújt a viselésük. 

Ötlábujjas cipők (pl. Vibram Five Fingers, Inov-8 Evo skin)
Jellemzők: Rendkívül hajlékony, ultra vékony talp
Alakját tekintve lábhoz hasonlít
A lábujjakat szétválasztja egymástól

Ezek, a cipőknek aligha nevezhető lábtyűk sokkal inkább hasonlítanak egy lábfejet és talpat védő vékony műanyagra, vagy egy vastagabb zoknira, mintsem cipőre. A meglepően hajlékony talp és a külön-külön hely a lábujjak számára szinte tökéletes mezítlábas élményt nyújt, érezni a talaj minden kis egyenetlenségét, és rendkívül „jó a fogása”. Pl. terepen okosan, körültekintően kell ezekben futni, hiszen a legapróbb kavicsot, vékony ágacskát is meg lehet érezni bennük. Azoknak ajánlott, akik elkötelezett hívei a mezítláb futásnak, mégis szeretnék megóvni a lábukat a sérülésektől. 

Lábbarát cipők (pl. Vivo Barefoot Evos, Feelmax, Merrel Barefoot, New Balance Minimus)
Jellemzők: Nagyon hajlékony, vékony talp
Alakja inkább lábhoz hasonlít
Nincsenek szétválasztva a lábujjak

A felsoroltak közül talán a Vivo a leginnovatívabb, hiszen a felsőrész újrahasznosított PET palackból készült hálóból és habból áll. Ezen kívül a Feelmax és a Merrel minimálcipői is figyelemre méltóak, a vékony talpnak köszönhetően a láb nemcsak egészen közel kerül a talajhoz, de a talajfogás kiváló, ám kialakításuk révén mégis inkább a hagyományos futócipőkhöz hasonlítanak.

Lapos cipők (versenycipők, retro futócipők)
Jellemzők: hajlékony, közép vastag talp, hagyományos cipő dizájn

Ezek a cipők jóval könnyebbek és a sarok sincs annyira alátámasztva, kipárnázva, mint a hagyományos edzőcipőknél. Nagyobb szabadságot, könnyebb mozgást biztosítanak, jóval könnyebb bennük a futás során a talp elülső részére érkezni. Mégis jobban tartják a lábat, és nagyobb védelmet biztosítanak, mint az előző csoportok tagjai.

Egyéb minimalista cipők (kissé robusztusabb, neutrális futócipők, vastagabb talppal, mint pl. a Nike Free)
Jellemzők: hajlékony, robusztuselőzőekhez képes vastagabb talprész, hagyományos cipő dizájn

Bár a piacon ezeket a cipőket mezítlábas cipőkként hirdetik, az előzőekhez képest jóval testesebbek, robusztusabbak, kevésbé érezni bennük a talajt, illetve a talajérzet jóval puhább, úgymond  „szivacsosabb”. Általában félúton vannak a minimalista cipők és a jól párnázott hagyományos modellek között. Akik ez utóbbihoz vannak szokva, és még sosem futottak mezítláb, de ki szeretnék próbálni, hogy mégis milyen érzés, azoknak ez a típus pont megfelelő lehet. 

Trend 2.  – Gördülő talpú és instabil cipők

A gördülő talpú cipők világkarrierje Karl Müller svájci mérnök derékfájdalmaival kezdődött. Pontosabban azzal, hogy a fájós derekú mérnök több éves dél-koreai tartózkodása alatt rendkívül sokat gyalogolt a puha talajú rizsföldeken, és egyszer csak azt vette észre, hogy a fájdalmai enyhültek. Ez a felfedezés vezette rá arra, hogy először a saját cipőit alakítsa át úgy, hogy a kemény talajt kissé instabillá tegyék, majd 1990-ben a maszájok járástechnikáját utánozva megalkotta a Masai Barefoot Technology-t (a maszáj mezítlábas technológiát), vagyis az MBT-t. Első ránézésre ezek a cipők szörnyen bumfordinak tűnnek, és látszólag semmi közük sem a mezítláb járáshoz, sem pedig a mezítlábas cipőkhöz. Mégis, az eredeti koncepció szerint, mivel folyamatosan bizonytalanságban tartják a lábat, a szervezetnek muszáj állandóan egyensúlyoznia, aminek következtében aktivizálódnak az addig alig használt izmok is a boka körül, a vádliban, a combban, sőt, még a has- és hátizmokat is megdolgoztatja. Bár a gördülő talpú cipők viselését eredetileg mozgásszervi betegségekben szenvedőknek, hát- és gerincproblémákkal küszködőknek, porckopásos térdfájdalmak, bokasérüléses betegeknek ajánlják, rajtuk kívül minden álló-járkáló foglalkozású embernek javasolt Persze vannak és lesznek is olyanok, akiknek nem fog bejönni ez a cipő. Kimondottan ellenjavallt például azoknak, akiknek ízületi gyulladása vagy gerincsérve van. A lábat még az egészségeseknek is fokozatosan kell hozzászoktatniuk a cipőhöz, és első pár alkalommal bizony kemény izomlázra lehet számítani.

Gördülő edzőcipők

Ha nemcsak mindennapi használatra, illetve gyaloglásra szeretnénk gördülő talpú cipőt, hanem edzéshez, vagy akár futáshoz is, akkor két nagy sportcipő márka, a Sketchers és a Reebok újdonságai közül csemegézhetünk.

A Sketchers az egyik legnagyobb és legismertebb amerikai cipőmárka, amely nem kimondottan futócipőket, inkább szabadidőcipőket és hétköznapokra való lábbeliket gyárt. Fitnesz-csoportja kifejezetten fiatalok számára készült edzőcipőt próbált tervezni, meglovagolva a gördülő talp divathullámát. A vastag talprész miatt kissé esetlennek tűnhetnek, ám a tengerentúlon nagy sikert arattak.

A Reebok kicsit más irányba indult el, úgy tűnik, Európában nagyobb eredménnyel. A ReeTone család megalkotása mögött hosszas kutatómunka áll, melynek eredményeképpen több, kisebb-nagyobb méretű légkamra került a cipő talpába: a talp elejébe és a sarokrészre. Ezek a légpárnák mikro-instabilitást hoznak létre a talpban, amivel bizonytalanná teszik a cipőben való járást, így jobban megdolgoztatják az izmokat és az ízületeket, feszesebbé teszik a farizmokat és a lábszár izmait csupán azáltal, hogy mindennapi használatra ezt vesszük fel. Nem is csoda, hogy főleg a nőket célozták meg ezekkel a modellekkel. A család „legidősebb” tagját, az EasyTone-t könnyed testmozgásra, gyaloglásra tervezték, és a többihez képest ennek a leginstabilabb a talprésze. A TrainTone – nevéből adódóan – edzésre való, konditerembe, aerobikozáshoz. A család harmadik tagját, a RunTone-t pedig kifejezetten futáshoz tervezték. A legtöbb, cipőnként összesen nyolc légkamra ebbe került bele, így gondoskodva az izmok hatékonyabb megdolgoztatásáról. Versenyre nem, de edzésekhez kifejezetten ajánlott.

P.Á.

maratonfutas.huFutófelszerelés
Trend 1.  – Mezítlábas és minimalista futócipők A mezítlábas cipők hallatán legtöbben talán a Nike Free sorozatára asszociálhatnak, pedig az eredeti modell csupán félúton van a hagyományos futócipők és a mezítláb futás élménye között. Ennek megfelelően a 2005-ben piacra dobott, akkoriban forradalmi újdonságnak számító cipő az 5.0-ás számot kapta, ám...