A kezdetek után, amiről tényleg nagyon röviden a minap írtunk (és amely kezdetek előtt is voltak már „kezdetek”, de erről majd egy másik cikkben) sokak fantáziáját megragadta ez a táv, mely kezdetekben nem is jelentett pontos ,,versenyhosszt”. Az olimpia utánb egy évvel, 1897. április 19-én Bostonban a 25 mérföldön rendezték a maratoni futást, melyet a 15 induló közül egy New York-i, John McDermott nyert 2:55:10-zel…
Ez volt a nyitánya az azóta is minden évben megismétlődő másik legendának, a Boston Marathonnak, hiszen idén már a százkilencediket rendezték. 1908-ban a negyedik ötkarikás játékokon, Londonban történt a táv „szabványosítása”. Bár a „precíz” britek 26 mérföldet mértek ki (41,834 km) az Ethon High Street és a stadion között, de aztán …
Windsori kastély elé ácsolták a királyi lelátót, ahonnan a Walesi hercegnő és gyermekei szerették volna látni a befutót. Igen ám, a célkapu 385 yarddal arrébb volt. A királyi kérésnek nem lehetett ellenállni, így a könnyebbik megoldást választva a célkaput vitték a lelátó elé. Azóta 26,2 mérföld vagyis metrikus mértékben 42,195 méter a szabványos maratoni táv.
Az ötkarikás játékokon kívül csak lassan fejlődött a maraton. Bár az évszázadnyi történelem első felében hatalmas atléta egyéniségek tartották fenn a legendát – olyanok, mint Hannes Kohlemainen, az 1920-as olimpia finn bajnoka, Emil Zatopek, a fantasztikus cseh, Abebe Bikila, a mezítlábas etióp katona, aki 60’-ban és 64’-ben nyert olimpiát, és elindította az afrikai futók diadalútját. Az ő duplázását csak egy NDK-ás színekben versenyző futó, Waldemar Cierpiski tudta megismételni 1976-ban és 1980-ban. Aztán jött Belayneh Dinsamo 1988-ban a Rotterdam Maratonon elért 2:06:50-es világrekordjával, amely több mint tíz évig állt. Ekkor derült ki, hogy vannak gyors és kevésbé gyors pályák. Ezek közül 1999-ben Chicagó-ban tört meg a jég, Khalid Khannouchi 2:2:05:42-re javított, aztán jöttek sorban a többiek, és csak fejlődik, fejlődik a rekord, jelen pillanatban Wilson Kipsang 2:03:23-as ideje a világ legjobbja.
Az atléták „csak” csúcsokat döntöttek meg, míg egy erdélyi magyar, Fred Lebow ennél sokkal többet: hitte, elhitette az amatőrökkel is, hogy a maraton nem csak a kiválasztottaké, hanem bárki képes a saját szintjén teljesíteni.
A hetvenes években egyébként is divattá vált az utcai futás, mint egészségvédő és rekreációs sport. 1970-ben Lebow az első New York-i versenyre – már az ottani futóklub tagjaként – 300 dollárral járult hozzá. Az alkalmi verseny 127 indulója a Central Parkban „körözött”.
A magyar származású Fred Lebow, a mindenki maratonja kitalálójának szobra a Central parkban: áll és az óráját nézi, várja a befutókat a célban
Két évvel később Fred – lemondva divatszabó karrierjéről – a New York-i Utcai Futóklub (NYRRC) elnöke lesz, és ezután több mint húsz éven át szervezi, alakítja versenyét. Alapvető újítása, hogy nincs időlimit és kvalifikációs szint. Míg a Boston Maraton ,,elvárja”, hogy az induló jó futó legyen, még korosztályos kvalifikációt is előírnak a szervezői, addig New Yorkban bárki indulhatott az öt városészt átszelő maratonon, mely a világ legvonzóbb, legnépesebb versenyévé vált! Az egykori Fischl Lebowitz (ezzel a névvel anyakönyvezték Erdélyben) érdeme az is, hogy a világ nagyvárosainak sajátos ünnepe maratonjuk: London, Párizs, Los Angeles, Chicago, Róma, Tokió, Stockholm, Budapest (1984-ben rendeztek először a magyar fővárosban amatőröknek is maratont IBUSZ Maraton néven!), és lehetetlen mindet felsorolni! Lebow már a kezdetektől engedte a nőket is rajthoz állni ,,akik” külön csatát vívtak maratonjukért. Ők külön fejezetet érdemelnek – a következőt!
