Éva a nehéz pillanatokban 14,5 hónapos kisfia, Botond fényképére tekintve merített erőt, amelyet a karjára erősített. Rendszeresen fut babakocsival, 32 évesen ért célba a 30. SPAR Budapest Maraton®-on.
Anya vagyok, aki 2015. január 27. óta, 8,5 hónapja fut babakocsival, együtt a babájával hetente 4-5 alkalommal. Több kisebb versenyen vettünk már közösen részt (10 km, 24,5, 21 km.)
A versenyek hangulata magával ragadja az embert, a sporttársak buzdítása, lelkesedése az egekbe röptet, ezért is érzem fontosnak évente párszor, hogy benevezzünk, és több ezer emberrel fussunk együtt alkalmanként.
A folyamatos éjszakázások mellett energiát ad minden egyes alkalommal! Csak így lehet véleményem szerint átvészelni.
Az idei évben 2100 km-t futottam csak a babakocsival!
Október 11-re 30km-t terveztem először, erre is neveztem be, de aztán belémültették a bogarat, hogy miért ne menne a „csak” 12 km-rel hosszabb táv is?! Döntöttem és átneveztem a leghosszabb futóútvonalra.
Vasárnap elérkezett A NAGY NAP, hiszen SPAR Budapest Maraton®-t futottam az én drága Bobó babámmal, aki inkább már egy kisfiú. Azért most mégiscsak kicsit másképpen, mint eddig tettem. Botit a karomra erősített fényképpel vittem magammal életem legnagyobb sportos megmérettetésére, a 42,2 km-re . Bár egy hete megint éjszakáztunk,mégis 3:58:05-tel értünk célba. (Álmom az volt, hogy 4 órán belül teljesítsem a távot.)
Azt hittem, hogy majd 30 km felett jön a mélypont. Nem így lett sajnos. Többször ért el a „vég” 15km, 25 km, 35 km-nél nagyon éreztem, hogy fáradtak a lábaim, de csak futottam tovább. A frissítőknél töltődtem, néha magnéziumot vettem magamhoz, ami azért mindig segített. Az első 11 km-en barátnőmmel futottam, aki váltóban indult, aztán utána már egyedül. Volt, hogy lazítani kellett a cipőfűzőmön, mert úgy éreztem, hogy szorítja a bokámat, volt, hogy utáltam az adott emelkedőt, főleg a Westendnél. Aztán jött a fotós és mosolyogni kellett…
Az utolsó 7 km-nél, amikor nagyon elfáradtam, beálltam a 4 órás iramfutók után. Néha úgy megálltam volna, de nem tettem. A kisfiamra gondoltam és erőt merítettem belőle és a fényképéből a karomon. Gondoltam, csakis miatta. Igen, megcsinálom, hogy büszke lehessen az anyukájára! A célnál pedig vártak a Fuss babakocsival Anyukái, Barátnőim, akik ordítva kiáltották, hogy: „Hajrá Évi, nagyon jó vagy!”
Köszönöm a Családomnak, akik nap, mint nap támogattak, a Kisfiamnak aki egyben az edzőm és futópartnerem is volt és a Fuss babakocsival Egyesület anyukáinak, a barátnőimnek, akikkel együtt edzettem, futottunk és közben csacsorásztunk. Ők mindig ugyanúgy hittek bennem.
292. lettem a 7100 induló közül. A határaimat feszegetve, sokszor kilépve a komfortzónámból futottam végig Budapest legszebb utcáin, hídjain. Néha még most sem hiszem el, de kijelenthetem: MEGCSINÁLTAM!
