Zsolt túlsúly miatt kezdett futni 2013-ban, innen jutott el a 30. SPAR Budapest Maraton®-ig. 4 óra 22 perc után csordultak ki a könnyei.

becze l zs

Történetem 2013 áprilisában kezdődik, amikor is úgy döntöttem, hogy túlsúlyommal nem tudok már mit kezdeni semmilyen diétával, ezért egy volt kollégám javaslatára elkezdtem futni. Eleinte nagyon nehéz volt, sokszor inkább gyalogoltam, mint futottam. De kitartásomnak köszönhetően ez szépen fokozatosan átbillent, és végül a gyaloglás teljesen elmaradt.

Az első egy évben csak 3,5 km-t és néha 7 km-t futottam, ami bőven elég volt számomra. A súlyomból is vesztettem, ami nagy lelki erőt adott és igazolt engem, hogy jó úton járok. Jobb lett a közérzetem, gyorsabb lett az anyagcserém és az étkezésemen is sokat változtattam. A második évem is szinte így telt el, de kezdett nagyon unalmassá válni a futás, mivel mindig ugyanott, ugyanazt a távot futottam. Aztán most augusztusban a nyaralásom alatt úgy döntöttem, ha hazajövök, komolyabban elkezdem a futást és távot illetve futóterepet váltok.

Így is lett. Augusztus 24-ével el is kezdtem, minden héten hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken futottam, a szerda és a  hétvége pihenőnap volt. A távokat elkezdtem fokozatosan emelni 8, 9, 11, 14, 16-km-t futottam. Nagyon boldog voltam, mert ismét fogytam és az új futóterep is nagyon feldobott, és sokszor azt vettem észre, mosolyogva futok akár 16-18 km-t is. Szeptember elején olvastam, hogy Kecskeméten lesz a Hírös félmaraton futóverseny, na gondoltam, ha a 18 km megy, akkor a 21 is.

Hajtott a bizonyítási vágy elsősorban magamnak, és beneveztem. Verseny előtt egy héttel le is futottam a 21 km-t (1.57.36), amitől kimondhatatlan boldogság és öröm öntött el. A Hírös félmaraton napján nem kicsi izgalommal, de annál nagyobb elszántsággal vágtam bele. Igazából két célt tűztem ki magamnak: ne legyek utolsó és hogy hat nappal ezelőtti idő eredményemen javítsak. Sikerült: 1.55.16.
Boldogság, öröm és életem első érme! Na, mondom magamnak ez nagyon jó volt! Elkezdtem bújni még jobban a futással kapcsolatos dolgokat: megfelelő cipő, hol szerezhető be, ruházat, táplálkozás, Runners World, Futanet, maratonfutás.hu stb. Egyszer csak látom: 30. SPAR Budapest Maraton, uh mondom, én ezt megakarom csinálni. Regisztráltam is, de minden ismerősömnek és családtagnak csak ezután mondtam meg, mire is vállalkoztam.

Természetesen mindenki le akart beszélni, hogy túl korai még meg hogy nem fog menni, úgy is feladom de ez engem csak jobban feltüzelt, mert amit én egyszer eldöntöttem,azt mindig véghez is viszem. Tudtam, előtte még kell futnom 30 km-t, hogy kicsit belekóstoljak a hosszabb távba is. Ezért október 3-án le is futottam, de csalódtam, mert nagyon nehezen ment. 25 km-ig nagyon jól voltam, de aztán az a bizonyos “fal” megérkezett, és szinte a 30 végéig el sem engedett (3.13.36). Csalódott voltam, hogy ilyen nehezen ment, de közben örültem is, hogy megcsináltam.

Egy napot pihentem és azon kaptam magam ,hogy lábamon a kedvenc cipőmmel újra falom a kilométereket. Szuper! Eljött a vasárnap (a maraton napja), két napja alig aludtam az izgalomtól, tudatosan étkeztem mind a két nap. Felkészültem, jó vagyok, fitt vagyok, meg tudom csinálni – ezek jártak a fejemben, míg vártam a kocsiban a startig. Eljött az idő, beálltam a tömegbe, huh, nagy levegő, nyugi mondom magamnak. 3, 2, 1 BUMM: elindultunk, szuper, az eső is elállt, az idő kitűnő pont ideális a futáshoz.

Ismét kettő cél magam előtt: ne légy utolsó és 4 óra 30-on belül érjek be. Akkor futás, beálltam a 4 órás iramfutók mögé, amit így utólag kicsit eltoltam, ugyanis nekem túl gyors volt a tempó és a frissítőknél is mindig elhagytak, és nagy erőfeszítésembe telt utánuk kapaszkodni a nagy tömegen keresztül. Ráadásul kifogtam két agresszív futót, akik végig könyököltek,hogy mindig ideális pozícióba fussanak és jó párszor ritmust kellett váltanom, ami annyira nem tett jót.

Ezt  a 20. kilométerig csináltam, amikor is azt mondtam ez így nem fog menni. Lemaradtam, felvettem a saját tempóm a frissítőknél gyalogoltam míg ettem, ittam és utána ismét a saját tempómban futottam. Ez a taktikám bejött, mert egész jól ment. Tudtam nézelődni, milyen gyönyörű helyeken futunk.

Sokkal jobban kezdtem magam érezni. Sok erőt adott a kiabáló tömeg, az aluljárókban ordító zene, a pacsizások, a ria ria Hungária kiabálása az alagútban, katonazenekar, stb. Aztán megláttam a bűvös 30-as táblát. Próbáltam magam fejben rendbetenni. Sikerült!

Futás, aztán a 36. kilométernél a “fal” is megjött. Úristen, na most legyek nagyon észnél. Muszáj kicsit gyalogolnom, így is tettem, a combom és a vádlim nagyon fájt, a többi testrészem egészséges sportlázban égett. Meg tudom csinálni, mondom magamban, mikor is egy srác a vállamra tette a kezét, és ezt mondta: „Hajrá, megtudod csinálni, már nem sok van, gyere!” És mentem, bár lábaim mást akartak, de mentem, és már nem foglalkoztam a fájdalommal, mikor is megláttam a 42-es táblát, ÚRISTEN! Mondom, már csak 195 méter és vége. Ráfordultam a célegyenesre, erre a szpíker bemondja a nevem, óriási erő száll belém, gyorsítok, és… IGEEEEEN bent vagyok. (4.22.09)

Megcsináltam! Eszembe jutott a sok küzdelem, verejték, vízhólyag és fájdalom… De kit érdekel, hisz’ maratonista lettem és megvan. IGEEEEEN! A könnyeimmel küszködők örömömben, megkapom a hőn áhított érmet, megcsókolom. Büszke vagyok és boldog!

Hazafele csak csendben ültem a kocsiban, lábaimban a jóleső fájdalom, és a sok pozitív élményt próbálja az agyam feldolgozni. Nehezen megy az elalvás. Másnap reggel, mindenem fáj, kezemben az érmem, mosolygok, megcsináltam és megcsókolom, közben pedig arra gondolok, mikor futhatok újra.

maratonfutas.huHírekMaratoni történetek
Zsolt túlsúly miatt kezdett futni 2013-ban, innen jutott el a 30. SPAR Budapest Maraton®-ig. 4 óra 22 perc után csordultak ki a könnyei. Történetem 2013 áprilisában kezdődik, amikor is úgy döntöttem, hogy túlsúlyommal nem tudok már mit kezdeni semmilyen diétával, ezért egy volt kollégám javaslatára elkezdtem futni. Eleinte nagyon nehéz...