“Volt minden, hideg-meleg, adok-kapok, gyűlölöm-szeretem. Az út maga a cél, a maraton csak megkoronázása a folyamatos futásnak, ami számomra egy eszköz, ami átsegít a hétköznapokon” – vallja Gyalogh Bernadett a 30. SPAR Budapest Maraton® kapcsán.

gyalogh b

A hét elején még nyoma sem volt izgalomnak, de aztán megérkezett a jól ismert pánik, leginkább a mit vegyek fel szakadó esőben műsor vált érdekessé. Hogyhogy nem épp leárazták az asics futódzsekiket, isteni jelnek vettem, hogy majd az a nylon zacskó fog megmenteni, így beruháztam egy ruha bevásárlószatyor anyagú méregdrága felsőre. Ehhez értek. Azonban hála égnek, nem kellett nagyon tesztelnem, az idő kegyes volt hozzánk, a rajthoz álláskor elállt az eső.

A RunTogether csoporttal tavasz óta emlegettük ezt a mai napot, hogy ekkor meglesz életünk első maratonja, sokaknak már a X. Hihetetlen hogy eljött a pillanat, boldog voltam, hogy rajthoz állhatok, úgy éreztem felkészülve. Különösen jól esett, hogy előtte csapattalálkozó volt, és együtt tölthettük az utolsó perceket. Korábban már beszéltünk róla, ki mit tervez, milyen időt akarunk futni, mik a célok. Nekem másoktól eltérően az lebegett a szemem előtt, hogy JÓ futás legyen, egy igazi örömfutás, jól érezzem magam. Tanulva korábbi hibáimból, több félmaratont is elfutottam, így egy nagyon kényelmes tempót tűztem ki célul, nincs pulzusmérőm, így érzésre kellett futni. 6percesek voltak kitűzve, bár lebeszéltem magammal, hogy az időt elengedem, egy 4:20-as befutás tűnt reálisnak, másoknak 4:30-at mondtam, miközben 4:15ben reménykedtem. Ilyen ez.

Elkezdődött, pacsi és mindenkinek egy kalappal. Többen megbeszélték, hogy csoportosan futnak, és majd húzzák egymást, én kértem mindenkit, ha találkozunk is hagyjanak, nekem egyedül könnyebb, jobban tudok befelé figyelni, gyorsabban telnek a kilométerek. És valóban, 21km-ig mintha percenként érkeztek volna a táblák, bár 15nél éreztem, kicsit fáradt vagyok, de az nem lehet, utolsó hosszú (34,5km) már 3 hete volt, héten csak egy 11km és spinracing, lehet az a baj, hogy nem voltam tegnap átmozgatón? Futótársammal 15körül találkoztunk, és mondta neki sem az igazi, sok körülöttünk a váltó, ami kicsit letör minket. Ez normál körülmények között nem bosszantana, biztos fejben nem vagyok ott. És valóban. 4km-től elkezdtem tépni magam egy a héten ért konfliktus miatt. A civódást 24 km-ig sikerült is cipelnem magammal. Ezt is megtanultam, a sérelmeket és negatív dolgokat magaddal cipelni plusz teher, és egy maraton során elég veszélyes. Rágtam magam sok minden miatt, Magánélet, miért így van, hogyan tovább, Barátok, távolodunk, nem értjük egymást, nem értenek. Rengeteg minden lezajlik az ember fejében, leginkább azok az emberek akik fontosak, rájuk gondolsz. Akkor kezdtem el fellélegezni, amikor rájöttem, hogy az egyetlen megoldás, ha rendbe teszem a dolgokat magam körül, elengedem amit el kell, és nem táplálok további negatív érzelmeket. Egyre könnyebbé vált a futás, és 27km-nél végre nem vonszoltam magam, végre élveztem.

gyalogh b 2

Nem tartott sokáig az öröm, pár perccel később jött a fizikai fájdalom. Hoppá elfelejtettem a frissítésnél megenni a zselém. És most az agyam azon van, hogy megállítson, remek. A következő frissítésnél ezt pótoltam, de mintha nem segítene, a szőlőcukor viszont ízlik, ez is valami. Menjünk tovább, mindjárt elérjük a Margit szigetet, ahol meglesz a rettegett, de még ismert 35-ös km, onnantól engedhetek magamnak némi nyavalygást, de nem sokat, utolsó 2 km-re tartogattam a totális szétesést. Ezek a párbeszédek, amik lezajlanak fejben, mikor próbálod meggyőzni magad, hogy még nincs itt az idő a picsongásra, igazán betegesek. Különben is gyomrom jól van, zene működik, tehát minden rendben. Árpád hídnál vagyunk, eszembe jut Monspart Sarolta aki a nyugatinál fog várni minket, de jó lenne már ott lenni. Lefelé futva a szigetre nem érzem a lábam, sem a térdem, félek kicsúszik alólam és elesek, egyre jobban fáj. Döntöttem frissítőnél megeszem a fájdalomcsillapítót, amit vádli sérülés miatt cipelek magammal egy ideje, csak már érjünk oda! Végre látom a zászlót, szőlőcukrot akarok, tolom két pofára, és isot is, meg colát! Amíg iszom leguggolok, hogy kicsit átmozgassam a lábam, megkérdezik jól vagyok-e, mutatom hogy rendben, csak elmacskásodtam. Menjünk tovább, nem lett jobb. Elfutottam a frissítőtől, amikor eszembe jutott, hogy nem vettem be a tablettát, francba. Mi legyen, menjek vissza? Kizárt! Lenyelem, zselés bigyó lecsúszik… Vagy kihányom, mi legyen? Nem kéne. De nagyon fáj, jöjjön aminek jönnie kell, betoltam. Épp azon gondolkodom, hogy jól vagyok-e, mikor megláttam egy srácot a hátán feküdni, lábai felpolcolva egy oszlopon, francba. Nem láttam sehol szervezőt, de megpillantottam egy járókelőt, neki szóltam nézzen rá arra a srácra, lehet csak begörcsölt, és jobban lesz, de ha kell hívjon segítséget. Én szét voltam esve, szégyellem de ha megállok mellette, lehet nem megyek tovább. Remélem ennyi segítség elég volt.

Végre kijutottunk a szigetről, arra gondoltam csak jönne valaki, aki bevisz a célba és ekkor egy futótárs ért mellém. Megörültem, próbáltam de nem bírtam tartani a tempót, jobb is, még elfutom. Már csak a felüljárót várom. Kitartás mindjárt odaérünk. Egy jobb kanyar egy balkanyar, és abban az utcában vagyunk, ahol már csak rá kell kanyarodni. Itt meghatódtam, elöntötte egy pillanatra a könny a szemem, hüppögtem is, ha idáig eljutok, már a célig is eljutok, lepacsizhatunk és minden rendben lesz. A kanyarban ismét ott voltak a Bátor táborosok, megmentettek, mint már többször a mai napon. Saroltát is megpillantottam, megszorítottam a kezét, és nagyon jól esett. Rendben vagyok, elöntött a boldogság. Ekkor megtáltosodtam, meg jött a lejtő is. Újra a futótárs mellet, most én hagyom le, nekem lett könnyebb. Két srác mellett elfutottam, hallom megjegyzik, szép, 39nél hagynak le, igen, de nézd első maratonos. 🙂 Ez jól esett, hát menjünk tovább. Vajon hol vagyunk időben, nagyon túlmentem a 4:15-ön? Láttam egy kijelzőt, de mi is volt rajta? Valami 27? Miiii? Fél10kor startolt a mezőny, mikor is haladtam át a rajton? 8perccel a rajt után? Nem tudom, mindegy, majd a célban kiderül. 40nél már nagyon jó kedvem volt, csak mosolyogtam a félt 40, el sem hiszem, ekkor munkatársam férje gurult mellém bicajjal, nagyon megörültem, kiáltottam felé, itt a vége, tök jó! A válaszától tátva maradt a szám, “hát a vége a legnehezebb, és még jön 2 emelkedő”! Ezen felnevettem, és rákiáltottam, héé ilyet nem szabad mondani! Majd headset vissza, és folytattam magamban. 41, nem hiszem el, még mindig jó, gyorsuljunk! És csak hagytam le az embereket.

gyalogh b 3

A cél előtti kanyarban szurkolt egy RunTogetheres csopitárs, kiáltozott és én is neki, sikítottunk, futottam, nevettem, örültem, és megpillantottam a célt. Nem hittem a szememnek az óra 04:18at mutat, futás! És beértem a célba! Ó boldogság! Beterítettek a nylonnal, és megkaptam az érmet. Olyan büszke voltam, már csak a csapattársaimat akartam. Elindultam megkeresni őket. Lassacskán megérkeztek a többiek, mindenki remek időt futott, én különösen büszke voltam a sajátomra, 04:08:16. Ezt nem gondoltam volna. Örülünk még egymásnak, pár csapatfotó, de mindenki igyekezett már haza, az idő nem volt túl barátságos. Így elindultam még egy futótársat megkeresni a célban, akiről az a rémhír terjedt, hogy nincs jól. Azonban ő is integetve, mosolyogva fogadott, minden rendben, lőttünk még pár fotót. Folyamatosan csengette a telefonom, család barátok, mi van már, élek, beértem, megvagyok? Végre utolér barátnőm, itt vannak a parkban, engem várnak, kijöttek. Ez volt a hab a tortán. Pár éve az első félmaraton után egyedül kóboroltam még a ligetben, másokat család és barátok vártak, és most ilyen sokan vesznek körül. Kell ennél több? Megölelhettem őket, és együtt örültünk az első maratonomnak, ami örömfutásban végződött.

A futók körében úgy tartják szülinapodon annyi km-t kell futnod ahány éves vagy. Idén 2. alkalommal teljesítettem a szülinapi km-em (6nappal a szülinapom után). Tavaly a rettegett 3. X-et ünnepeltem a 30km-es távval, most rávertem plusz 11 km-t. Ajándékba kaptam 1 órás masszás jegyet egy barátnőmtől, okosan hétfő reggelre kértem időpontot a maraton másnapjára. Vajon milyen utcában volt a masszőr? Futó utca…

maratonfutas.huHírekMaratoni történetek
'Volt minden, hideg-meleg, adok-kapok, gyűlölöm-szeretem. Az út maga a cél, a maraton csak megkoronázása a folyamatos futásnak, ami számomra egy eszköz, ami átsegít a hétköznapokon' - vallja Gyalogh Bernadett a 30. SPAR Budapest Maraton® kapcsán. A hét elején még nyoma sem volt izgalomnak, de aztán megérkezett a jól ismert pánik,...