„Az első maraton előtt összejött minden, hogy ne sikerüljön, de a kitartás meghozta a gyümölcsét.” – így kezdte egyedi stílusú beszámolóját Regős Ádám. A legütősebb mondat a legvégén jön.

Reg1

Vasárnap reggel 5:30-as indulás előtt álltam volna ki az autóval, nem fog a váltó (előtte kedden lett javíttatva a kuplung, váltó stb.), hátratol, elő a másik autó.

Félúton a találkozó pontig kiderül: a papírok otthon maradtak a másik autóban.

Visszafordul, feleségem fürdőköpenyben rohan ki, megvan.

Találkozó a színháznál, csoport megvan, indulás 30 perc késéssel.

Pest felé közeledve eső cseperegni kezd, sebaj, van nálam több váltás, mindenre felkészülve.

Megérkezve kiderül, csaknem minden otthon maradt.

Sebaj majd jól bemelegítek, hogy ne fázzak, póló + széldzseki.

A rajt előtt nincs meg az egyik csapattárs, utolsó pillanatban tűz a rajtzónához, le ne maradjunk.

Végre futunk!

Az eső is elállt, vidám mindenki.

Kezdek feltöltődni, megújulni.

Mosolygós emberek, biztató hangok, zene, jókedv.

A 8. km-nél elkezd fájni a bal talpam. Ez rossz jel, a Margitszigeten már egyre jobban sajog a bal lábam, amelyik sajnos jobban pronál. Hozzátéve, a cipő még csak 50 km-es, a talpbetét csak 20 kilis. Felelőtlenség, tudom, ilyen cipőben nekiindulni a távnak, ez az én hibám az egész történetben.

Az első váltópontnál adom a rajtszámot, addigra már két zsebkendő cserélve a hólyagon, plusz ragtapasz, amit egy másik sérülésről szedtem le.

Váltás megtörtént, futunk a kollégával tovább, csatlakozik hozzánk egy harmadik is, nagy reményekkel.

A tempónk jó, az idő is kellemesen simogat.

Poénkodunk, ugratjuk egymást, élvezzük a tömeget, szurkolókat.

Egyszer csak ismét beleüt a fájdalom a talpamba, kb. a 15 km-nél.

Az elsősegélyes lány segítőkész, szabadkozik a hideg keze miatt, biztatom, hogy a kedvessége kárpótol, és a hatalmas gézköteg megment.

Bekötve a láb, vidámság, poénok, de már lankadva vágunk neki az egyik hídnak, mikor kifakad a hólyag! Kissé megszédülve a fájdalomtól futunk tovább a kollégámmal és a bizakodással.

Reg2

Ahogy telnek a kilométerek, egyre jobban átesek a Flow élménybe, már nincs fájdalom, csak a kislányomat és feleségemet látom, kiknek megígértem, hogy annyi puszit kapnak, ahány kilométert tudok lefutni. A beszélgetésünk is elmarad, csak motiváló szavak: „csülök, sör”.

Kollégám az utolsó váltónál lemarad, begörcsöl a lába, int, hogy menjek nyugodtan.

Ekkor egyedül maradok a több tízezres tömegben, sajgó talppal, mely mindegyik lépés után tűszúrások ezreivel kínoz.

„Te viccelsz??” – kiáltok a sorsnak. Eddig eljutottam, kb. 30 km, innen már nincs megállás.

Ismét a Margitszigeten találom magam, biztatnak, pacsiznak, szurkolnak az emberek, a futók.

Kezd visszatérni az élet a testembe. A frissítőpontnál magnéziumot osztanak, teljesen feltölt.

felerősítem a zenét, kihúzom magam, szám fülig ér és másokat biztatva (inkább magam) belehúzok.

Az emberek ahogy segítenek szurkolásukkal, öltözékeikkel, zenével erőt ad az utolsó kilométerekre.

Egy kerekes székes fiatalember mikrofonba biztat és pacsira nyújtja a kezét, mosolyogva.

Gyerünk tovább!!

A zenék közül kikeresem a párom által írt számot, amit egy félmaratonra írt nekem.

Dübög a basszus, tombol a zene fülemben, kezdek felpörögni, bár már sántikálva futok de az órám azt mutatja hogy a 38. kilométernél járok és a tempóm 5:30 körüli.

Innen már tényleg a győztesek felé vezet az út!

Hősök tere, tombol mindenki, akár egy rock koncerten, fogy az erőm, a fájdalom miatt torzul az arcom és görnyedek, de már látom a célkaput.

„Most szoríts össze” – mondom magamban, és a végén érzem a dicsőséget, mikor befutok a kapun, ahol vidáman és őszinte elismeréssel tekintenek rám az önkéntesek, terítik rám a műanyag takarót, adják a csomagot, gratulálnak.

IGEN!!

Minden nehézség ellenére, sikerült!!

Reg3

Már nem zavar a hideg, a sajgó talpam (kiderült hogy egy 200 forintos méretű darabon lenyúztam a bőrt), a gondok, csak az hogy igen, sikerült!

Úgy mehetek haza az öthónapos kislányomhoz és a feleségemhez, hogy bajnok lettem a szemükben!

Átöltözve a csapat gratulál, a tagok szemében őszinte elismerés csillog.

Egy ilyen távon teljesen átértékelődik az embere hovatartozása, neme, helyzete, csak a kilométerek, a mozgás és a felszabaduló rengeteg pozitív energia marad, mely ezen a csodás rendezvényen felszabadul.

Visszaemlékezve, a fájdalom csak erősített és velem volt, társként kísért.

Lehet, hogy nagy szavak, de kint a pályán, megváltozik az ember és másként tekint a mindennapokra.

Így a történet végén elárulom, hogy 34 évesen egy vese műtéten és rosszindulatú daganat eltávolítása után, bebizonyosodott, hogy az ember hite óriási, kitartása felmérhetetlen.

Köszönöm hogy megerősített ez az esemény a hitemben, köszönet ezért mindenkinek, aki részt vett abban hogy létrejöhessen.

 

https://maratonfutas.hu/wp-content/uploads/2015/10/Reg3.jpghttps://maratonfutas.hu/wp-content/uploads/2015/10/Reg3-300x300.jpgmaratonfutas.huHírekMaratoni történetek
„Az első maraton előtt összejött minden, hogy ne sikerüljön, de a kitartás meghozta a gyümölcsét.” – így kezdte egyedi stílusú beszámolóját Regős Ádám. A legütősebb mondat a legvégén jön. Vasárnap reggel 5:30-as indulás előtt álltam volna ki az autóval, nem fog a váltó (előtte kedden lett javíttatva a kuplung, váltó...