A tavalyi Telekom Vivicittá Félmaraton után megvalósíthatatlannak tűnt, idén március 19-én a Spuri MaratonFüreden viszont lefutotta a klasszikus távot Vasné Pápai Melinda.

első maraton Vasné Pápai Melinda

2014 tavaszán kezdtem el megint futni, először cipőt sem mertem venni, amit otthon találtam abban indultam el. Úgy okoskodtam, hogyha megint tart a lelkesedés 2-3 hétig, akkor minek? Először csak nagyon lassan haladtam 10-15 perc futás, ha belesétálok sem baj, lassan apránként emeltem a távot, majd kimerészkedtem a Margitszigetre. Fontos megemlíteni, hogy állandó futótársam a kutyám, egy keverék leányzó, Csoki.

Első versenyem egy 7 km-es táv volt, a Spar Minimaratonja 2014-ben. Szép időjárás volt, nagyon megfogott az egész verseny hangulata: a szurkolók, a zene, futótársak tömege. Rákaptam, innentől nem volt megállás, tudtam, ha benevezek egy-egy versenyre, akkor mindig lesz miért folytatnom, mert muszáj készülni. Végre megtaláltam azt az motivációt, hogy mindig folytassam a futást, ne maradjon abba a lelkesedés, mint előtte minden évben korábban.

Tavaly a Telekom Vivicittán futottam az első félmaratonomat, a verseny után azt mondtam: soha többet. Ismerőseim pedzegették, hogy az egész maratont mikor futom, de elképzelhetetlennek, megvalósíthatatlannak tartottam. Pár nappal később már úgy éreztem, hogy futnék még félmaratont vagy akár hosszabb távot is.

A nyár könnyebb versenyekkel telt közben barátnőmmel kacérkodtunk a maraton gondolatával is, de korainak tartottuk akkoriban. Így beneveztünk az októberi 30km-es versenyre, ami neki jobban ment, nekem kevésbé, mert elfelejtettem az emelkedőkre készülni. Pár héttel a verseny után beneveztünk a márciusi Spuri MaratonFüredre.

A téli időszakban is szabadban futottam, hiszen a kutyának is kell a mozgás, én meg be tudok öltözni elvégre. Igyekeztem az edzéstípusokat variálni: intervallok a szigeten, dombedzés a várban, néha futás terepen a Hármashatárhegyen. Ennek meg is lett a hozadéka: a februári alagútfutás félmaratoni távján új egyéni csúcsot döntöttem. Az egész verseny nagyon érdekes volt: rengeteg kanyarral néha sötétségben, plusz egy kemény emelkedő a pálya közepén, az alagút miatt a gps jel elveszett, így az időmet se tudtam pontosan. Imádkoztam futás közben, csak nehogy hasra essek, lesérüljek maraton előtt egy hónappal ezen a furcsa pályán. Végül örültem, hogy a sok nehézség ellenére milyen jó időt futottam.

Maraton előtti hetekben már heti négy futóedzésem volt, plusz egy állandó aquafitness, ami szerintem remek kiegészítő sport: ízületkímélő, mégis erősítő. Utolsó hét idegeskedéssel telt el: csak nehogy megfertőzzenek a metrón, legyen kész az autó (szervizben volt nagyon sokáig), nehogy közbe jöjjön valami váratlan.

Végre eljött a nagy nap, barátnőm férje kísért minket biciklivel, én férjem pedig fuvarozott minket, majd Csokival várt egy szurkolói ponton valamint a célban is. A reggeli szeles, hűvös idő ellenére hamar ledobtam a széldzsekit, valahol 5-10 km között. Most én bírtam jobban, Brigi szenvedett, lassult. A táv első felében még bevártam őket néhányszor, aztán elengedtem a dolgot. Majd frissítek a frissítő állomáson. Körülbelül 20 km-től már egyedül haladtam, élveztem a tájat, a dombokat, örültem a szurkolóknak, integettem a kamerának. Megfordult a fejemben az is, hogy milyen kedves Sacitól, hogy mindig jön szurkolni, próbálja a csúnya emelkedőket megkönnyíteni. A rövid összefoglaló videóban látható is a jelenet, melyben kimutatom hálámat…

A végére éreztem, hogy lassulok, a kilométerek egyre lassabban teljesültek Balatonfüred irtó hosszú városnak tűnt. Ennek ellenére a sokat emlegetett mumussal, a maratoni fallal nem találkoztam, egyszer se éreztem, hogy fel akarnám adni, ne tudnám megcsinálni. A befutás előtt egy futótárssal váltottam néhány szót, megint hasonlót gondoltam, hogy első és utolsó maratonom. Azt felelte, dehogyis, elmúlik, pár nap és másképp látod majd.

Igaza lett, két nappal később azon kaptam magam, hogy igen újra nekivágnék, hátha sikerülne 4.30 körülire futni. Ez hivatalosan 5.07 lett, de lehetett volna 5 órán belüli is, ha nem várakozok a társaimra, azt hiszem.

Köszönöm a szuper szervezést! Ha esetleg lesz olyan esemény is ahol kutyával is lehet indulni, ott a helyünk, mert Csoki is már nagyon ráérzett a dologra: minden edzés előtt őrületes lármával adja tudtomra, hogy induljunk már. Nem utolsósorban pedig köszönöm szépen családnak, barátoknak, munkaadómnak a támogatást, drukkolást.

https://maratonfutas.hu/wp-content/uploads/2016/03/első-maraton-Vasné-Pápai-Melinda1.jpghttps://maratonfutas.hu/wp-content/uploads/2016/03/első-maraton-Vasné-Pápai-Melinda1-300x300.jpgmaratonfutas.huHírekMaratoni történetek
A tavalyi Telekom Vivicittá Félmaraton után megvalósíthatatlannak tűnt, idén március 19-én a Spuri MaratonFüreden viszont lefutotta a klasszikus távot Vasné Pápai Melinda. 2014 tavaszán kezdtem el megint futni, először cipőt sem mertem venni, amit otthon találtam abban indultam el. Úgy okoskodtam, hogyha megint tart a lelkesedés 2-3 hétig, akkor minek?...