A nőknél az etióp Atsede Baysa, a férfiaknál Lemi Berhanu Hayle nyerte a hétfői Boston Marathont. De a verseny két művégtaggal járó hölgyről is emlékezetes maradt.

BostonMarathon629

A 2:12:45 órás eredménnyel célba érő 21 éves Hayle 47 másodperccel előzte meg a tavalyi győztest, az ugyancsak etióp Lelisa Desisát. A távot 2:29:19 óra alatt teljesítő Atsede Baysa az utolsó nyolc kilométeren 37 másodperces hátrányt dolgozott le. A Boston Marathon történetében 1897 óta most fordult elő első alkalommal, hogy mindkét nemben etióp futó győzött.

A 2013-as versenyt tragédiába fordító robbantások áldozatairól ezúttal sem feledkeztek meg, a célban például az azóta művégtagok segítéségével járó Celeste Corcoran is köszöntötte a futókat. Adrianne Haslet pedig – aki három éve nézőként volt jelen, s elvesztette lábát – szintén művégtag segítségével volt ott a versenyen, de ő teljesítette is a távot. Igaz, ehhez csaknem 10 óra kellett, bár ő korábban is jelezte, nem az idő számít neki, hanem az, hogy célbaérjen azokért, akik erre képtelenek. Nemcsak a szurkolók fogadták kitörő örömmel a célban, még Obama elnök is gratuláló üzenetet küldött neki.

Forrás: nso.hu/BSI

https://maratonfutas.hu/wp-content/uploads/2016/04/BostonMarathon629.jpghttps://maratonfutas.hu/wp-content/uploads/2016/04/BostonMarathon629-300x300.jpgmaratonfutas.huHírek
A nőknél az etióp Atsede Baysa, a férfiaknál Lemi Berhanu Hayle nyerte a hétfői Boston Marathont. De a verseny két művégtaggal járó hölgyről is emlékezetes maradt. A 2:12:45 órás eredménnyel célba érő 21 éves Hayle 47 másodperccel előzte meg a tavalyi győztest, az ugyancsak etióp Lelisa Desisát. A távot 2:29:19...