Rendhagyó módon már a 32. SPAR maraton előtt elkezdem írni ezt a jegyzetet. Utána már – akárhogy is sikerül a futás – háttérbe szorulnak azok a gondolatok, amik előtte foglalkoztattak.
Három éve még nem sok fogalmam volt a maratonról, nem szerepelt a terveim között. Voltak ismerőseim, akik lefutották, többek között fiam is, de attól még nem tudtam elképzelni. Nem tudtam hová tenni az iramfutókat, maratoni falat, vagy a záró buszt. Utóbbival szerencsére azóta sem találkoztam. Négy maratont futottam, de az igazi élményt a két budapesti SPAR maraton jelentette.

A maraton nem csak egy futás a sok közül, hanem a maraton az a futás, amire készülni kell, állandóan gondolni rá, ami meghatároz egy hosszú felkészülési időszakot.
Mivel az első maratonomra a nevezést áprilisi születésnapomra kaptam, így arra csak fél évig gondoltam minden nap. Azt nem hittem, hogy az öt és fél órás szintidő nehézséget jelentene, hiszen az félig futva félig gyalogolva is teljesíthető. Úgy éreztem, az elsőn lehetek a leggyorsabb, szerettem volna egy ikonikus időt futni, ami az én esetemben 4 órán belüli. Ez a cél azóta is lefoglalja gondolataimat. 2015-ben 4:15:30, 2016-ban 4:02:50 volt az eredményem.
A verseny előtt számolgattam, táblázatokat készítgettem, milyen tempóval tudnám ezt teljesíteni. Ha a 4 órás iramfutókkal kezdek és lemaradok tőlük, akkor nem férek bele a 4 órába. A 3:45-ös iramfutók tempóját csak rövid ideig bírnám, de ha utána úgy futok, mint tavaly, vagy egy picit gyorsabban, akkor sikerülhet.

Az első 15
Eljött a nap, amire egy éve készültem. Beálltam a 3-as zónába, a 3:45-ös iramfutók elé. Öt-tíz kilométerig terveztem az általuk diktált tempóban futni. Megindult a mezőny, előttük kezdtem. Az Andrássy úton mellettük futottam, 5:08 perc/km volt a tervezett kezdés, fokozatosan lassulva a végéig. Az első 5 km úgy ment, ahogy a nagy könyvben meg volt írva. Pulzusom 138, ami nálam a maximális pulzus 88%-a. Nehezen ment az előzés, ezért beálltam az iramfutók mögé. Egyre többen kerültek közénk, de pár méter lemaradással követtem őket. Az alagút előtti emelkedőn kicsit lemaradva, inkább látótávolságban futottam utánuk. Kb. 10 kilométerig tartottam mögöttük a tervezett tempót. A második 5 km picivel magasabb, 140-es pulzussal 5:13/km az órám szerint. Itt már elvesztettem őket, de egy fordítónál láttam, nem vagyok nagyon lemaradva. A harmadik 5 km-en 5:22/km, még ez is nagyon jó, haladtam a tömeggel a Margit híd felé.

15-ön túl

A 16. kilométernél futottunk fel a Margit hídra. Sokan előztek, nem volt jó érzés. Próbáltam tartani a sebességet, de nem igazán sikerült. Nem gondoltam, hogy a kezdő sebességgel futom végig a távot, a lassulás be volt tervezve, de kicsit soknak tartottam a mértékét. Akárhogy igyekeztem, nem ment gyorsabban. Csak ennél lassúbb ne legyen még egy darabig, gondoltam. A 18. km-nél mintha szúrást éreztem volna a vádlimban, visszavettem a tempóból. A frissítő állomásokon ittam az izotóniás italokat, egy idő után már nem esett jól, úgy éreztem. A negyedik 5 km már 5:45-ös. Ezt kellett volna tartani. Megint egy híd, fel az Árpád hídra.

Elhaladtam az Európa Hajó mellett, ahol előző nap “tésztapartin” voltam.
Következett a hosszú rakpart. Úgy gondoltam, ezen tudok egyenletes sebességgel haladni. Legnagyobb igyekezetem ellenére is majdnem 6 perces volt a tempóm. A félmaraton tervezett ideje 1 óra 55 perc volt, az előző maratonokon 1:57-et illetve 1:56-ot futottam a táv első felén. Az időm nagyjából megfelelt a tervezettnek, a baj inkább a pillanatnyi sebességgel volt. Meleg volt, a futók igyekeztek a fal árnyékában futni a rakparton. Fokozatosan nehezedett a lábam. 29 kilométer után beértek a 4:00 órás iramfutók. Majdnem ott, akot tavaly én értem be őket. Ismét együtt futunk a Rákóczi hídnál. Tavaly ilyenkor mondta egyikük viccesen, hogy már megvan a táv harmada. Most is mondta, hogy már megvan majdnem a fele. Egy mondás szerint a maraton fele a 30 km-nél van, nem is tévedtek sokat.

30 után

Reménytelen volt velük folytatni a futást. Lemaradtam. Nem bírtam, elkezdtem sétálni. Következett egy frissítő állomás, kényelmesen frissítettem. El akartam indulni, de beleállt a görcs a vádlimba. Nem ment. Még 12 km vissza volt.

A Szekszárdi Borvidékesek (Fuss Baszod!) frissítőpontnál fröccsöt mértek, de mintha nem kértek volna belőle a futók. Nagyon jó hangulatot teremtettek a zenéjükkel.
Túl sok. Eszembe jutott, amit pár nappal ezelőtt írtam, hogy 5 és fél óra alatt úgy is beérek, ha félig futva, félig gyalogolva teljesítem. A futás megvolt, most gyalogolhatok. Akartam futni, de nem tudtam. Nem az én döntésem volt, hogy sétáltam. Mindenki elment mellettem, én nem előztem meg senkit. Kívülállóként tekintettem a futókra. Ez teljesen más volt, mint a futás. Séta közben egyre lassabb futók húztak el mellettem, de ők is gyorsabbak voltak, mint én, aki nem futok. Nézhettem őket. Jöttek a jelmezes futók. Megelőzött többek között a bűvös kocka, megelőztek a 4:15-ös iramfutók is. Valahogy így képzeltem első futásom előtt az iramfutókat. Ismerősök futottak el mellettem. Próbáltam futni velük, de úgy begörcsölt a vádlim, hogy mozdulni sem tudtam. Behorpadt és rángatózott, álltam az út szélén, vártam, hogy kiálljon belőle a görcs. Másodszor is át kellett menni a Szabadság hídon. Még mindig csak 33 km-nél tartottam. Itt már magnézium, kalcium és kóla is volt a frissítő ponton. “Bevásároltam” mindenből. Vártam a hatást, de a futás nem ment továbbra se. A 4:30-as iramfutók is elmentek mellettem. Néztem a Gellért hegyet, gyönyörően pompázott az ősz szineiben. Volt időm pacsizni, rámosolyogni a zenészekre, mindenre volt időm.

A Bajcsy-Zsilinszky út előtt otthonkába beöltözött parókás takarítónőkkel haladtam. Egyikük járókeretet vitt magával egész úton. Jót derültem magamban, hogy engem még ők is megelőznek. A Nyugati felüljáró a futók réme. Itt sokan szoktak gyalogolni, így nem lógtam ki a sorból. Vajon beérek-e szintidőn belül? A következő frissítőponton is fogyasztottam magnéziumból, kalciumból, kólából, de futni továbbra se tudtam. Beszélgettem egy fiatal sráccal, kérdezte honnan jöttem. Visszakérdeztem, ő Hevesből jött. De melyik városból? Hevesből, szerinte az emberek nem tudják, hogy az egy város. Megelőz a lány is, aki előttem állt indulás előtt a WC-nél. Felismertem, kék haja volt. Hajrá Kaposvár! – köszöntött valaki, nem tudom ki lehetett. Már a 4:45-ös iramfutók is megelőztek, a fiatal srác beállt mögéjük, nekem nem sikerült futnom továbbra sem. Elérkeztünk a Hősök terére, innen már nem volt sok vissza.

Bálint és Eszter vártak, biztattak. Jó sokat várhattak, egy órás késésban voltam majdnem. Nem akartak fényképet csinálni, csak a célban. Mondtam nekik, én nem sietek, végül sikerült kiprovokálnom. Futást imitálva ismét beállt a görcs a lábamba. Kicsit később mégis sikerült futnom. Egy nagy kör a Ligetben a cél előtt. Itt szinte mindenki sétált. Végre futónak érezhettem magam, sorra előztem meg mindenkit. De jó lett volna végigfutni a távot! Közeledett a célegyenes, már csak 100 méter. Itt is előzök, hallom a nevemet, magasba tartott kezekkel futok át a célvonalon. 5:00:35 az időjelzőn, amit látok. Ebből 3 percet le kell vonni, annyival később indultam. Megkapom az érmet, a befutócsomagot. Elhagyom a lezárt területet. Vége az ötödik maratonomnak, amire egy évig készültem!

Köszönöm mindenkinek a biztatást. Különösen jól esett ez a helyszínen: Bálinttal ez már a harmadik közös maratonunk Budapesten. Esztertől nagyon jó volt hallani a Lánchídnál kétszer is a Hajrá Jozsoo! biztatást. Nem kicsit lepődtem meg, amikor az Árpád hídnál is Hajrá Jozsoo!-t hallottam Csabitól, Hajrá Keresztpapa!-t Lilla unokahúgomtól. Nagyon boldog voltam, hogy Judit és Balázs társaságában unokám Józsika is velem volt. Ők azt a pillanatot csiphették el, amikor gyakorlatilag lemondtam arról, hogy végigfussam a távot. Tudtam, hogy a 30 km-nél lesznek, ahol a FAL van. Az ő jelenlétük sem adott elég erőt ahhoz hogy tovább tudjak futni. Köszönöm Bálint és Eszter képeit.
Hivatalos eredményem: 4:57:53, ami a 4050 egyéni férfi induló közül a 3556. helyre, a 60-65 éves kategóriában a 104 induló közül a 78. helyre volt elegendő.
Félmaratonom ideje: 1:55:48.

https://maratonfutas.hu/wp-content/uploads/2017/10/22520024_1509527332473497_7102937633349988015_o.jpghttps://maratonfutas.hu/wp-content/uploads/2017/10/22520024_1509527332473497_7102937633349988015_o-300x300.jpgmaratonfutas.huMaratoni történetek
Rendhagyó módon már a 32. SPAR maraton előtt elkezdem írni ezt a jegyzetet. Utána már - akárhogy is sikerül a futás - háttérbe szorulnak azok a gondolatok, amik előtte foglalkoztattak. Három éve még nem sok fogalmam volt a maratonról, nem szerepelt a terveim között. Voltak ismerőseim, akik lefutották, többek között...