MARATON (futó leszek!)
Futottam 5-öt, rendeztem 22-őt, megnéztem a világban kb. 20-at, és láttam több tízezer maraton futó célba érkezését.
Ezek alapján állítom, hogy a maratonfutás egy igazi csoda. Óriási kihívás elé állítja az embert, de az út, amit bejárunk az elhatározástól a célvonal átlépéséig egy nagyon szép, emlékezetes és élményekkel teli időszak az ember életében. Erről az időszakról még nagyapa-nagymama korunkban is mesélhetünk majd.
A maraton futás – legalábbis szerintem – 4 szakaszból áll.
– Elhatározás, hogy szeretném megcsinálni. Ezerféle különböző oka lehet, hogy valakiben megfogalmazódik a gondolat. Fontos, hogy az erős legyen. A maratoni felkészülés hosszú útjára nem lehet úgy rálépni, hogy vagy megcsinálom, vagy nem. Az elhatározás az jelenti, hogy célba érek!
– Felkészülés, melynek hossza és jellege abszolút az egyéni adottságoktól, a sport és futó múlttól függ. Vannak kamikáze futók, akik odaállnak és meg is csinálják, de ez nem a követendő út. Én azt tapasztalom, hogy egy gyakorlott félmaratoni futónak a klasszikus 12-24 hetes edzésterv elég. A rövidebb távokat futóknak fél-egy év, a szinte kezdőknek 1-1,5 év kell a garantált teljesítéséhez. Edzéstervek ezrei keringenek a neten, mindenki kiválaszthatja a számára szimpatikusat. Az én legegyszerűbb tapasztalatom, a heti 42 km lefutása minimum fél éven át. Ezzel persze senki sem fut világcsúcsot, de a célba érkezés garantált.
Ajánlott egy alapos orvosi vizsgálat, és picit tudatosabb – vitamindúsabb – táplálkozás. Természetes, hogy jönnek hullámvölgyek, de ezek mindig el is múlnak. Számomra a maratonra való felkészülés legalább akkora élmény, mint maga a verseny.
– A verseny, főleg az első mindig felejthetetlen. Nincs tökéletes, és nincs két egyforma maraton. Az ember mindig könnyen követ el valamilyen hibát – pl. előzetes táplálkozás, tempó választás, frissítés, stb. – ami nehezebbé teszi/teheti a teljesítést. A híres mondatok nagyon igazak: „a maraton nem két félmaraton”, „a maraton fele 30 km”, „a maraton 30-nál kezdődik”. No és a legnagyobb klasszikus: „nem a távolság öl, hanem az iram”.
Bemagolja ezeket minden leendő maratonista, csak aztán ezeket könnyű elfelejteni a verseny alatt. A rajtnál szól a zene, mindenki boldog, hogy eljött a nagy pillanat. Mindenki rohan az elején, és könnyű 15-nél elhinni, hogy „milyen jól megy ez ma”. No és 25-től előbukkanhat a híres „maratoni fal”, amelyen át kell törni-menni. Sok futó van körülöttünk, mosolyognak a szurkolók, de ott, 30 után már mindenki csak magára számíthat. Itt már nincsenek csodák. Itt derül ki, hogy milyen szintű volt a felkészülés, hogy milyen erős volt az elhatározás. „Jó látni”, hogy küzdenek a futótársak is, de nehéz pszichésen elviselni, hogy 35-től egyre többen belesétálnak. Jön a kisördög és suttogja: „mi a fenét keresek én itt?” vagy, „miért kell ez nekem?”, no és az igazi klasszikus mondatot, hogy „soha többé maratont”.
40 km után azonban beindul valami más gondolat, erősödik az endorfin-boldogsághormon termelés, mert „már csak pár kilométer a cél”.
– Célba érkezés az utolsó 1-200 métert jelenti. Itt mindenki ismét szépen fut, vagy legalábbis megpróbálja. Az arcára újra kiül a mosoly. Lehet integetni a közönségnek, keresni a boldog és elégedett családtagokat, hallgatni, hogy az én nevem bemondja-e a szpíker. Ott a célkapu, ott az óra – kit érdekel most, hogy mit mutat – kell valami győztes mozdulat a hivatalos fotósnak és vége. Kicsit igazságtalan, hogy a közönség már a mögöttem beérkezőnek tapsol, hogy át kell adni a helyet a kapuban a többieknek. Újra el kell indulni – ami nehéz – de egy szép lány egy szép érmet akaszt a nyakamba. Háttakaró, befutó csomag – mindegy mi van benne, csak ehető és iható legyen. Családtagok, barátok, futótársak ölelése, gratulációja, mosolya.
Mindez jól esik, de a legjobb leheveredni a fűbe, becsukni a szemet, és az mondani magamnak: „Ez szép volt, megcsináltam”. És pár percig elfelejti az ember önmaga és a világ összes gondját, mert boldog. Ezért a boldogságért érdemes maratont futni.
És azt még el kell mondani, hogy a célba érkezők 90%-a fél óra múlva már a következő maratonját tervezi. Sokaknak ez elmarad, nem elég erős az újabb elhatározás, de akkor is újra kívánatos és felejthetetlen lesz a marton boldogsága.
Én minden maraton után azonnal nagy terveket szövögettem, de sok dolog – sérülés, munka, család, gyenge akarat – szólt közbe. Így 1988 után „csak” ’93-ban, ’99-ben majd 2006-ban és végül 2010-ben lettem újra maratonista. Most már nem tervezek. Tudom, hogy valamikor – akár jövőre, de lehet, hogy csak 5 év múlva – újra eljön a pillanat, amikor az összes kínjával és az összes örömével együtt ismét hiányozni fog egy maraton.
Örömmel ajánlom minden kezdő és gyakorlott futó figyelmébe ezt az új www.maratonfutas.hu honlapunkat, ahol részletes információ, tanács, tapasztalat és egyéni példa segíti mindazokat, akik elhiszik, hogy a maraton teljesíthető, és elég erősek ahhoz, hogy végigjárják ezt a felejthetetlen utat. A honlapot folyamatosan fejlesztjük, tartalmát frissítjük, így érdemes visszalátogatni a maratoni felkészülés során.
Kocsis Árpád
amatőr maratonfutó
Spar Budapest Maraton®
versenyigazgató