Tovább szemezgetünk a maratoni történeteitekből, íme a következő „elsőmaratonos” sztori. Kempa-Tóth Angéla rég nem gyerek, mégis gyermekként tudott örülni első maratonjának; ennek történetét írta meg nekünk.
Az én elsőm
Az elején kell kezdeni, de csak annyira, hogy ne legyen túl unalmas.
Régi barátság a futócipővel, apránkénti előrelépések, több félmaraton, de a nagy, a hosszú mindig a távoli, álmodozó jövő.
Aztán 2012-ben váltó a barátokkal a 27. Spar Budapest Maratonon, befutónknak való szurkolás a Hősök terén, s közben óvatlanul megfertőződni az egyéni maratonistákból áradó hihetetlen pozitív sugárzással… igen ezt szeretném én is érezni, szeretnék egy ilyen érmet, egy zacskót a hátamra, szeretnék én is pont ilyen hős lenni!
Kotorászás a rajtcsomagban, felkészülési terv 44 hét, futónapló, januárban új cipő, és mellé mindjárt a nevezés, a hűtőn a rajtszám: 4337!
Hóban, röviden, hosszan, egyre hosszabban, fel és le, nyáron nagy melegben (Győr-Lipót, Tata minimaraton) majd Nike Budapest Félmaraton, aztán a kezemben tényleg a rajtszám… Jézusom! Mellettem lelkes váltó, kíséret, lélektartás, osztozás örömben és fájdalomban.
A rajtnál szinte fázom, Anyukám, a szemem sarkából látom, nem mozdul, pedig megbeszéltük előre megy az Oktogonig, már arra is büszke, hogy a rajtnál állok, ez olyan anya dolog. Van gyerekem – Ő a váltóm utolsó tagja – tudom milyen.
Nem is hallom az indítót, lassan elindulunk, igyekszem magamra koncentrálni, Andrássy, zene, futok, itt vagyok! Jók ezek a fordítók, sok a szurkoló, a Lánchídnál tűnnek fel az első szurkolóim, a Barátok, feliratokkal! Pacsizás, le a bálnához, majd vissza, át a Szabadság hídon, első váltóm, aki mellém áll: a keresztlányom! Egyre szebben süt a nap, Újra egy Barát, energiapótlás, Lánchíd, Barátok, megint Pesten vagyunk, megint egy Barát, energiapótlás, kerepelés, élvezem nagyon! Új váltótag mellettem: kolléganőm, mosolyog, jól vagyok… Margit hídnál család: örülünk egymásnak… befutunk a Margitszigetre, szurkoló nincs igazán, olyan mintha szigetkört futnék, néha még szembe is jön futó, aki valószínű csak úgy lement tényleg egy körre… megint váltás, jön az én kicsi lányom mellém! Kifelé a szigetről 33 km-t mutat a tábla, magam sem tudom, hogy a sokat emlegetett maratoni fal azért ért el mert annyit gondoltam rá előtte, hogy 30 körül megjelenik, vagy egyébként is elért volna… át kell rágni magam rajta! Megint ki a hídon megint család, megint örülünk, jobb lesz, a Nyugati téri felüljáró jól megy – hiába! A Turul hegyoldal jó edzőhely – de a frissítőhelyeken a vizet már kettesével veszem el, szomjas vagyok. Dózsa György út, kanyar be a Ligetbe, Közlekedési múzeum, meglepődök a salátán és a koktélparadicsomon, 40 után a 41 kicsit lassan jön, de aztán valami végérvényesen átfordul, már tudom: meglesz! 42 után azt a fordulást arra a 195 méterre sosem felejtem el, tényleg mintha mindenki engem ünnepelne, látom az időt, még egy ölelés és elválás a váltó-gyerekemtől, pacsizás és mámor! Hallani a nevem, a fülhallgatót nem is tudom, mikor vettem ki a fülemből, az érem, a hőn áhított zacskó, a Barátok, a Család, a Lányom, az Anyu, aki még büszkébb, mint az elején… már van miért. Nem fáj semmim, próbálok nyújtani, miközben mindenkit megölelek, és szorítom az érmet, mint egy gyerek.
A maraton több mint 42,195 km. Más leszel, másképp látod a világot, büszke leszel. Igen, magadra. Nem számít az idő – amin persze jövőre már javítani akarsz -, beletettél mindent és arra se haragszol, akinek ez savanyú…
45 évesen első maraton. Köszönöm. Mindenkinek, aki kibírta mellettem és szurkolt nekem… és köszönöm, ha kibírják eztán is.
Kempa-Tóth Angéla
Tatabánya
