Szeretnénk ha minél több kellően felkészült hazai hosszútávfutó választaná az október 12-i 29. SPAR Budapest Maratont az év célversenyének. Ez a cél – a maraton teljesítése – csak körültekintően megtervezett következetes felkészüléssel érhető el, amelyben a kellő mennyiségben begyűjtött km-ek mellett helyet kell kapni a minőségi munkának is. A felkészülés második szakaszában feltétlenül szükségesek a „hosszú” futások, amelyeket jobb társaságban teljesíteni. Az edzések monotonitását időnként meg kell törni valamilyen módon: a szokott futóterep megváltoztatásával, csoportos futással, „sorstársakkal” való találkozással, olyan eseményekkel amelyek szinten tartják az eltökéltséget és sikerélményt nyújtanak. Ezeket a mozzanatokat mérlegelve és összegyúrva 2014-ben is kiegészítjük felkészülési tanácsainkat, edzésterveinket felkészülései versenyekkel a 29. SPAR Budapest Maratonra készülőknek a színes hazai palettáról.

A felkészülési versenyek kiemelt távjain a 29. SPAR Budapest Maratonra az adott verseny előtt legalább 10 nappal benevezett futók 50% kedvezménnyel indulhatnak. Az érvényes nevezést a BSI-től kapott visszaigazoló legkésőbb a verseny helyszínén történő bemutatásával kell igazolni. A versenyeken a Spuri Aranykártya tulajdonosok is 20% díjkedvezménnyel indulhatnak. A kedvezmények nem összevonhatók.

5. Győr-Lipót Futóverseny, 26,4 km, július 20. vasárnap

Fuss a vizek városából a Szigetközbe vezető kerékpárúton és a verseny után mártózz meg a híres Lipóti Termálfürdő medencéiben.

Versenykiírás

IV. Szelidi-tó futás, 22 és 33 km, augusztus 9. szombat

A Szelidi-tó valójában a Duna egy hangulatos kanyargós holtága az Alföldön. Az itt futók elmondhatják magukról, hogy legyőzték a Dél-Alföld legnagyobb „kígyóját” !

Versenykiírás

III. Atomfutás-Paks, FélmarATOM+, 24 km és 3/4marATOM, 31,6 km, szeptember 6. szombat

A Duna-parti kisváros népszerű versenyének védnöke ezúttal is Kovács Antal dr. olimpiai bajnok. A verseny találó mottója: „Nagy teljesítmények találkozása.”

Versenykiírás

maratonfutas.hu