1894-ben, amikor Coubertin báró előkészítette az első olimpiai játékokra vonatozó terveit, nem ő, hanem Michel Bréal, a Sorbonne Egyetem professzora javasolta, hogy az eredeti helyszínen olimpiai számnak vegyék be a maratoni futást.
A báró eleinte hallani sem akart róla – szerinte ennek a távnak a teljesítése embertelen -, de Bréal tovább érvelt: az olimpia kulturális és szimbolikus eszméjébe éppen beleillik az embert próbáló táv. Coubertin vonakodva bár, de felvette a maratoni futást az olimpia programjai közé.
Görögország akkortájt nyert vissza függetlenségét, és az 1896-os olimpia jó alkalom volt, hogy egy kicsit saját legendájuk fényében, aranykoruk kultúrájában is sütkérezzenek. Akkoriban a sport és az érte való rajongás nem játszott túl nagy szerepet a görög mindennapokban, úgyhogy nem látszott valószínűnek, hogy egyáltalán érmeket nyerjenek. Mindazonáltal nemzeti büszkeségük azt diktálta, hogy legalább két klasszikus számban, maratoni futásban és diszkoszvetésben győzedelmeskedjenek. A legelső maratonit még az olimpia előtt egy hónappal, március 10-én rendezték meg. A másodikon két héttel később már a résztvevők közt volt egy bizonyos Spiridion Luisz nevű úr is.
Izgalmasnak ígérkező versenyre gyülekeztek az athéniak, sőt vidékről is rengetegen érkeztek az olimpia ötödik napjára, 1896. április 10-ére. Acélban, a felújított stadionban nyolcvanezren szorongtak. A rajtnál mindössze 25 atléta gyűlt össze. Sokkal többen neveztek, ám sokan egyszerűen meggondolták magukat. Akik viszont vállalták a versenyt, már egy nappal előtte odautaztak ismerkedni a tereppel. Aztán nekilódultak. Féltávig semmi különös nem történt. A hatalmas kísérő tömegben szinte elvesztek a futók: kerékpárosok, lovaskatonák, egy kocsiban orvosok gyógyszerekkel, az út mentén frissítő állomások.
A 22. kilométer után a francia Lermusiaux majd három perccel vezetett, mögötte az ausztrál Flack, az amerikai Black, majd a magyar Kellner Gyula. Először itt, Pikerni csárdájánál tűnt fel az első görög, Luisz. A fáradtság legkisebb jele nélkül jelent meg, és a körülötte állók legnagyobb megrökönyödésére egy egész üveg bort ivott meg. Kijelentette, hogy ő lesz a győztes, majd tovább futott. Bár az élmezőnytől négy perc volt a hátránya, innen már ő volt a főszereplő. A 32. kilométer táján egy emelkedőn a francia feladta. Az ausztrál is – aki az előző napon 800 és 1500 méteren nyert – visszaesett, a 35. kilométernél Luisz be is érte. Flack nem adta fel, 37 kilométerig együtt tudott maradni az állandóan gyorsuló göröggel, ott azonban összeesett. Luiszerőlködés nélkül tovább robogott, és mosolyogva futott be a stadionba a tomboló nézők közé. Az akkori 40 kilométert 2 óra 58 perc 50 másodperc alatt tette meg. Másodiknak is görög, Vaszilakosz érkezett, de legyünk mi is büszkék, hiszen a bronzérem a magyar Kellneré! (Később a második görögöt kizárják, mert kiderült, hogy a táv egy részét lovaskocsin tette meg, így Kellner Gyula érme ezüstre váltott!)
