A rekordok eseménye volt a 2017-es SPAR Budapest Maraton Fesztivál – V4 Futóhétvége. Először is a két nap alatt 31920 nevezőt számláltunk minden idők legnagyobb hazai futóversenyén. A résztvevők 11 féle versenyszámban állhattak rajthoz. Szombaton 5,5 órán át dübörgött a futólépésektől a Városliget, vasárnap ugyanennyi időt töltöttek futóink Budapest legszebb részein.
Soha ennyi külföldi futó nem nevezett még a Budapest Maratonra, 81 ország 5400 futójának tudtuk megmutatni, milyen erős a hazai futókultúra, és milyen népes a magyar futóközösség. A belvároson átvezető maratoni útvonalra egészen távoli országok futói is kíváncsiak voltak. Brazíliából, Costa Ricából, Chiléből, Új Zélandról és a Fülöp-szigetekről is érkeztek résztvevők. A külföldi maratonisták és kísérőik, családtagjaik közül sokan elindultak a rövidebb távok valamelyikén is úgynevezett FunRunként gondolva a szombati versenyszámkra. A legtöbben, körülbelül 800-an Nagy-Britanniából érkeztek, de népes futótáborral képviseltette magát Franciaország, Olaszország, Németország, Szlovákia, Lengyelország is, sőt Brazíliából is 90-en rajthoz álltak. Az esemény apropóján Budapestre utazó futóturisták száma (kísérőkkel együtt) becsléseink szerint eléri a 12.000 főt – ez nagyjából 40.000 vendégéjszaka eltöltésével és 2 milliárd forint elköltésével gazdagítja Budapestet, Közép-Európa elsők között jegyzett futófővárosát.
És ha már a rekordokat vesszük számba, bár még szombaton, de a hazai iskolák is rekordot döntöttek. Az iskoláknak kiírt mozgósítási verseny olyannyira jól sikerült, hogy minden eddiginél több iskolai nevező állt rajhoz idén a 2,5 km-s Real Nature Maratonka versenyszámában.
A rekordok mellett újdonsággal is vártuk a futókat az ide futófesztiválon. A SPAR Budapest Maraton – Maraton Párban versenyszámot idén indítottuk először, de talán nem utoljára, hiszen meglepően szerettétek ezt a versenyszámot. 459 páros gondolta úgy, hogy ha nem is kéz a kézben, de együttes erővel, majd’ fele-fele arányban megosztva teljesíti a maratoni távot.
A páros maraton együtt rajtolt a nap fő attrakciója, a 32. SPAR Budapest Maraton mezőnyével, és velük futottak a Flora Maratonstaféta csapatai is, akik négyfős váltóban teljesítették a 42,2 km-t. A napsütéses Hősök tere kapujában 15 percig rajtolt a 8500 fős mezőny.
Az útvonal most sem okozott csalódást, olyannyira Budapest legszebb részein haladt keresztül, hogy 42,2 km erejéig a helyiek is olyan elszánt turistának érezhették magukat, akik fejükbe veszik, hogy egy nap alatt felderítik Budapest szemmel befogadható látványosságait. Az útvonal idei újdonsága az volt, hogy a mezőny végigszaladt a megújult Margitszigeten, Budapest zöld tüdején. A 42,2 km szinte mindegyikén akadt egy zenei pont, amely a futók lendületének megőrzésében és a szurkolók szórakoztatásában segítettek. A zenei együttesek kitartóan muzsikáltak, a mezőny 5 és fél óra alatt célba érő végének is kitartóan „húzták a talp alávalót”.
A sportizgalmak persze inkább az elit maratonistái között történtek. A 32. SPAR Budapest Maraton győztes futója a tavalyi eredményt megismételve idén is Józsa Gábor (2:20:21) lett, sőt a második és a harmadik helyen is megismétlődött a tavalyi eredmény. Csere Gáspár 2:21:02-vel, Jenkei Péter 2:22:18-as időeredménnyel ért be az Ötvenhatosok terén felállított célba.
A nők versenyében a pécsi Szabó Tünde (2:42:47) ért oda a dobogó legfelső fokára, ő ellenfélre nem találva a férfi versenyzők lendületére támaszkodva húzott el a női mezőnytől. A második helyezett Staicu Simona 2:51:41-es idővel, a harmadik Gulyás Vera 2:56:06-tal követte a célban. A második helyezett Staicu Simona élete 40. maratonját futotta ma, és bejelentése szerint ez volt az utolsó maratoni versenye.
A nap egyik legizgalmasabb pillanata az Actimel 10 km befutója volt, ahol bebizonyosodott, hogy a futás tulajdonképpen veszélyes is lehet. A futamelsőségért és a célszalag átszakítás lehetőségéért szinte test-test elleni küzdelmet folytatott a két legjobb futó, végül a célfotó alapján az ausztrál Michael Marantellié (31:11) a futamgyőzelem, Kovács Tamásé (31:11) pedig a második hely. A harmadik 20 másodperces lemaradásával a csatából szerencsésen kimaradó indonéz Prayogo Agus (31:32) lett. A 4400 főt számláló 10 km-s futam női versenyzői között Horváth Karolina volt a leggyorsabb 38:25-ös idővel, mögötte Hornyák Anna (39:01) és Sass Diána (39:06) végzett.
A Theodora 30 km távjára azokat a futókat vártuk, akik a maratoni távval még nem mernek megküzdeni, de szeretik a kihívásokat, illetve azokat, akik valami különlegesre vágytak. A mezőny a maratoni útvonal 12195. kilométerénél kapcsolódott be, ahol kitűnő hangulat várta a csúsztatott rajtolókat. A nevezők egyenként indítva csatlakoztak a maratoni mezőnyhöz, és velük együtt futva, 12 ezer főre duzzasztva a futók létszámát tették meg a maguk 30 kilométerét. A győztes férfi Varga Dániel 1:52:01 alatt ért célba, a nők legjobbika Szabó Nóra lett 02:01:40-es eredménnyel.
A Flora Maratonstafétán családok, futó- és baráti társaságok, valamint cégek, színházak csapatai, valamint egyéb társulások álltak rajthoz, hogy egy mindenkiért, mindenki egyért alapon teljesítsék a 42,2 km-s távot 9,4 km – 11,9 km – 10,7 km – 10,2 km felosztásban. A váltópontokon őrült izgalommal várták egymást a már indulni vágyó következő csapattagok. A bsi.raceinfo.hu webhelyen elérhető, futókövető alkalmazásunkat használva mindenki pontosan odakészíthette magát a váltózónába, hogy le ne maradjon a stafétaátadásról. A nők között a Duna Aszfalt Tiszakécske 2 nevű formáció győzedelmeskedett 3:00:58-as idővel, a férfiak versenyében pedig az adidas Runners Budapest Spees Squad volt a leggyorsabb.
A maratont párban futó duók között három kategóriában hirdettünk versenyt, a férfiak Polythlon 1987 duó, a nők versengésében a DVSE Lányok, a vegyes práosok között pedig a Tavaly Nyertünk Volna fantázianévvel nevezett csapat ért célba leggyorsabban.
17 órára már üres volt a célegyenes, minden futó célba ért, a Városliget azonban még sokáig tele volt pihenő, leginkább vízszintes pozícióban elhelyezkedett futókkal és kísérőikkel. A napsütötte Ötvenhatosok terén kiállítóink az egészséges életmódhoz kapcsolódó programokkal, játékokkal, szűrésekkel várták a látogatókat.
Az útvonalon az utolsó pillanatig lelkes és hangos szurkolók biztatták a futókat. A rettegett Nyugati felüljáró előtt az Élménykülönítmény szurkolótáborától speciális lelkitámaszt kaptak a kaptatóra induló maratonisták.
Az esemény számos jótékonysági megmozdulás terepe is volt. A SPAR és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös standján bemutatták az Idehozzuk a játszóteret programot amely hátrányos helyzetű gyerekeket igyekszik a játék öröméhez juttatni. A fesztiválra kitelepített Regnum húsüzem teljes bevételét e célra ajánlották fel. Idén is lehetett futni az Élménykülönítménnyel, végigkísérték támogatottjaikat a SUHANJ Alapítvány kísérői is. Jelen volt az UNICEF, az életvéget megszépíteni igyekvő Hospice Alapítvány és a beteg gyermekek életét segítő Csodabogarak is.
Megnézed az esemény rövidfilmjét?
A vasárnapi képgalériáért kattints ide!
A szombatit pedig itt tudod megnézni!
A szombati nap történéseiről idekattintva olvashatsz bővebben!
32. SPAR Budapest Maraton
Férfi:
1. Józsa Gábor (MAC) 02:20:21
2. Csere Gáspár (BEAC) 02:21:02
3. Jenkei Péter (Vasas) 02:22:18
Női:
1. Szabó Tünde (PVSK) 02:42:47
2. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 02:51:41
3. Gulyás Vera (DSC-SI) 02:56:06
Theodora 30 km
Férfi:
1. Varga Dániel (ELTE SE Sashegyi gepárdok) 01:52:01
2. Pavelko Adnrii (ukrán) 01:53:24
3. Rafael Viktor Manuel (spanyol) 01:55:56
Női:
1. Szabó Nóra 02:01:40
2. Saanum Inger Dagny (norvég) 02:04:01
3. Egervölgyi Lilla (SZVSE) 02:08:11
Actimel 10 km
Férfi:
1. Marantelli Michael (ausztrál) 00:31:11
2. Kovács Tamás (VEDAC) 00:31:11
3. Agus Prayoga (indonéz) 00:31:32
Női:
1. Horváth Karolina (Csepeli DAC) 00:38:25
2. Hornyák Anna (Budapesti Honvéd SE) 00:39:01
3. Sass Diána 00:39:06
Flora Maratonstaféta
Férfi:
1. adidas Runners Budapest Spees Squad (Kazi Tamás, Pápai Márton, Vindics Balázs, Kiss Áron) 2:20:50
2. SZoESE (Jacsev Sámuel, Kovács Attila, Petrovics Alex, Horváth György) 2:21:25
3. adidas Runners Bratislava 1 (Wahlandt Simon, Uher Kristián, Lendorvsky Leonard, Talán Matús) 2:26:26
Női:
1. Duna Aszfalt Tiszakécske 2 (Krivik Anikó, Bognár Csilla, Bognár Anna, Ménes Anita) 3:00:58
2. LATISZA (Tóbel Szonja, Tóbel Szabina, Horváth Tímea, Komoróczy Laura) 3:02:58
3. Négy Évszak Tündérei (Fodor Gyöngyi, Dér Andrea, Hakszer Erika, Csörnyei Csabáné Nelli) 3:06:12
SPAR Budapest Maraton Párban
Férfi:
1. Polythlon 1987 (Nyári József, Margull Dániel) 2:54:45
2. Trent Park (Prior Michael, Edwards Adrian) 2:55:27
3. IBM Kék Lufi (László Árpád Szabolcs, Licsák Zoltán) 2:58:39
Női:
1. DVSE Lányok (Staicu Simona, Drahos Veronika) 2:59:43
2. Polar (Túróczi Réka, Nagyné Gregori Dóra) 3:19:12
3. the twins (Asin Arnedo, Rebeca MRS, Asin Arnedo Sara) 3:19:38
Vegyes:
1. Tavaly Nyertünk Volna (Bertucz Bori, Filip Krisztián) 3:04:51
2. PÉK-LUBICS (Pék Eszter, dr. Lubics Péter) 3:10:04
3. Ricciolati (Ciolli Giulia, Scarpelli Luca) 3:14:42