A BSI 1996 óta használja jelenlegi nevezési rendszerét, amelyben minden egyes nevezés külön azonosítót kap. Az eltelt 25 évet tekintve az Intersport Virtuális Bringás Tókerülés eseményen elértük a kétmilliomodik nevezőt.
Széll Csaba kapta a kétmilliomodik nevezés visszaigazoló e-mailt a Virtuális Deseda-tó 15 km-es távjának regisztrációjakor – ezen jeles esemény alkalmából Lakatos István kollégánk beszélgetett vele.
? Emlékszel, hogy melyik volt az első BSI versenyed?
Természetesen! Már a legelső versenyem is egy BSI esemény volt: 2009-ben, a 24. SPAR Budapest Nemzetközi Maratonon be kellett ugranom egy, a váltóból kieső kolléga helyett. Annyira megtetszett a futóverseny hangulata, hogy néhány hónappal később, novemberben már az első félmaratonomnál álltam rajthoz, Siófokon, az Intersport Balaton Félmaratonon. Itt azonnal megtanultam, hogy milyen fontos a rendes futócipő, mert habár a lélektani 2 órán belül végeztem, a talpam ennek annyira nem örült.
? Évente hány versenyünkön indulsz? Tudod, hogy mennyi eseményünkön indultál már összesen?
Szerencsére visszakereshető minden nevezésem nálatok, így nem is voltam rest és rákerestem a nevemre. A nevezési rendszeretek szerint a fent említett maraton-váltót nem számítva eddig összesen 67 versenyhez álltam rajthoz, ebben van két olyan virtuális esemény is, amelyeknek az eredmény feldolgozása még folyamatban van.
? Melyik volt az eddigi kedvenc versenyed?
Kedvenc és emlékezetes versenyem is rengeteg volt, a top kettő mindenféleképpen a két maratonom: 2010-ben a 25. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és a 2019-es 34. SPAR Budapest Maraton. Azért ezek a legemlékezetesebbek számomra, mert mindkét esetben megjártam a mennyet és a poklot, rengeteget tanultam magamról, a határaimról, az attitűdömről, arról, hogy milyen vagyok és mivé szeretnék válni. Ez a motiváció már 12 éve kivisz az utcára télen-nyáron edzeni, és tavasszal-ősszel a Ti versenyeitekre.
? Idén mely rendezvényünkön tervezel még indulni?
Idén a futócsapatunkkal tervezünk minden olyan virtuális versenyen részt venni, ahol a futásaim szponzorának, a Robert Bosch Kft-nek és a Bosch Rexroth Kft-nek, „Fut a cég” pontokat gyűjthetünk. Remélem, hamarosan ismét együtt koptathatjuk az aszfaltot!
Kedves Csaba! Nagyon jó volt olvasni e sorokat, számunka is rendkívül motiváló. További sikeres versenyeket kívánunk! ?
Kétmilliomodik nevező
maratonfutas.hu