Természetesen megvan annak a veszélye, hogy a futó túl sokat vár magától, és végül csalódik. Ezután pedig – hogy legközelebb ne valljon kudarcot (melyet egyébként csak ő maga érez kudarcnak) – még elszántabban, még hevesebben kezd edzeni, saját határait feszegetve. Így azonban könnyen beleeshet a futók egyik leggyakoribb, és legkevésbé érthető betegségébe, a túledzettség csapdájába.

Évente kb. egyszer azonban mindenkit elér ez a betegség. Ilyenkor olyan tüneteket produkálnak, mint például a fáradtság, a folyamatosan visszatérő fejfájás, hasmenés, súlyvesztés, a szexuális érdeklődés visszaesése, és az étvágytalanság. De vannak, akik nem tudnak aludni, nehezen koncentrálnak, bedagadnak a nyirokmirigyeik, a már meglévő allergiás tüneteik fokozódnak, vagy megfázás, influenza dönti le őket a lábukról.
Azok a futók akik ilyen szimptómákat produkálnak, túlfeszítették saját testük határait, átestek azon a ponton, amit a szervezetük még elbír, átlépték a határvonalat a megfelelő edzés és a túledzettség között. Ilyenkor jót tesz számukra a pihenés, az edzések szüneteltetése, a természetes gyógyulás folyamata pedig magától bekövetkezik.

Tudományos magyarázatok is léteznek a túledzettségre. Az egyik ilyen magyarázat R.T. McKenzie-től származik, aki a kimerültségnek három típusát különböztette meg.

1. Akut kimerültség légzési problémákkal – gyors lefolyású.

2. A teljes izomzat “fáradtsága” – 1-2 nap alatt elmúlik.

3. Krónikus fáradtság, amely az idegrendszerre is kihat.

Természetesen másféle osztályozások is léteznek, illetve több tudományos magyarázat is igyekszik feltárni a túledzettség lényegét, ezek taglalása helyett azonban hasznosabb, ha sorra vesszük, milyen tünetek előfordulása esetén kell túledzettségre gyanakodnunk.

Érzelmi és viselkedési változások
A lelkesedés elvesztése, apátia, “semmi nem érdekel” attitüd, az élet élvezetének csökkenése – a versenyszellem csökkenése – letargia, kedvetlenség, közömbösség – fáradékonyság – ingerlékenység, fokozott érzékenység – idegesség, depresszió, a humorérzék elvesztése – a koncentrálóképesség csökkenése – unottság – alvási szokások megváltozása, álmatlanság – a munkára koncentrálás képességének csökkenése – étvágytalanság – a libidó csökkenése – esetlenség, szerencsétlenség érzete

Fizikai változások
Képtelenség a megszokott edzésmunka elvégzésére – fokozatos súlyvesztés – nyúzott, fakó arc, levert tekintet – szapora szívverés, nem megfelelő ritmusú szívverés – nehéz légzés, renyhe légzés még 24 órával az edzés után is – izomfájdalom – duzzadt nyirokcsomók – bélproblémák, hasmenés – allergiás reakciók – fejfájás – nőknél a menstruáció kimaradása.
Sajnos mindannyian hajlamosak vagyunk beleesni a túledzettség csapdájába. Nem tudjuk elfogadni, hogy halandó emberek vagyunk és a teljesítőképességünknek is van határa. Azt hisszük, hogy minél keményebben edzünk, annál jobb lesz a teljesítményünk. Ez az evidencia azonban a futás esetében nem érvényesül. Minél jobban erőlködünk, annál gyengébben futunk majd. A dolgokhoz pedig az is hozzátartozik, hogy a versenyen nyújtott gyenge teljesítményünket főként azzal okoljuk, hogy keveset edzettünk, így ezután még keményebben hajtunk. Ez okozza a túledzettséget, amelyet könnyen meg lehetne előzni.

A túledzettség szindróma kezelése
Amikor egy futó a teljes körű túledzettségi szindrómában szenved (tehát az előbbiekben felsorolt érzelmi és fizikai tünetek nagy része is jelentkezik nála), akkor 6-12 hétig tartó, teljes pihenésre van szüksége. Az edzésfolyamatot csak akkor szabad folytatni, amikor a túledzettségi tünetek teljesen megszűntek. Ellenkező esetben a versenyzés és az edzés folytatása könnyen sérüléshez, fertőzéshez, megbetegedéshez vezethet. Az edzés folytatása túledzettség esetén meghosszabbítja azt a periódust, melyet a futónak végül pihenéssel kell töltenie majd. Ha időben felismerjük a tüneteket, akkor elkerülhetjük a hosszú kihagyást.

Jótanács
amikor újra edzeni kezdenek, hiába érzik magukat energikusnak és lendületesnek, óvatosan, lassan kezdjenek újra futni! Hiszen a túledzettség állapota egy krónikus visszaesés, így szükség van arra, hogy újra hozzászokjanak az edzéshez.

“A túledzettség nem más, mint elpocsékolt edzésmunka” (Grete Waitz, 9-szeres New York Maraton győztes)

Forrás: Lore of Running

maratonfutas.huAlapozás
Természetesen megvan annak a veszélye, hogy a futó túl sokat vár magától, és végül csalódik. Ezután pedig - hogy legközelebb ne valljon kudarcot (melyet egyébként csak ő maga érez kudarcnak) - még elszántabban, még hevesebben kezd edzeni, saját határait feszegetve. Így azonban könnyen beleeshet a futók egyik leggyakoribb, és...