Első maratonom története: Losonc Tímea

Tímea saját blogjában foglalta össze történetét, amelyet most itt is megosztunk. Az energiabevitel is fontos szerepet kap benne.

14 órával a maraton előtt

Magányos tésztaparty lett a program. Némi tétovázás a másnapi indulás körül azért fel-fel bukkant, de gondoltam, menjen minden az előre eltervezett ütemben, s lesz, ami lesz. Kint zuhogó eső. Az utolsó szénhidrát adag elkészül, nehezen, de legyűröm a brokkolis-paradicsomos, magvakkal megszórt, csírás tengerialga-tésztám.

12 órával a rajt előtt

Vacsi kipipálva, minden előkészítve, váltás ruha, energia tartalékok ellenőrizve, alvás üzemmód bekapcsolva. Néhány mantra eldúdolgatása után 8 órányi pihentető alvás várt rám.

Már csak néhány óra

A reggelem szokásosan kezdtem, mindent a megszokott rutin szerint. Frissítő zuhany, kávé egy kis tapióka sziruppal és egy energiabomba turmix.

Banán – chia mag – alma – citrom = szupererő.

Az esős idő sem állhat az utamba. A metrón tömeg. De tényleg, ritkán látni ennyi embert összezsúfolva a földalattin, amin teszem hozzá, amúgy se járok gyakran. A frusztráló szardínia állapot ellenére körbenézve nyugtázom, hogy: “jé, ez a sok ember mind futni megy, az idő őket sem tántorította el, tényleg mozgásban a világ” 🙂

A helyszínre érve nem találom az ismerősöket, keresem az arcokat, de sehol senki, így hát beállok a rajtmezőnybe. Közben egy távoli ismerőssel összetalálkozik tekintetünk, jó szerencsével és néhány jó tanáccsal ellát, hiszen ő nem első ízben rajthoz álló maratonfutó.

A legyőzött kilóméterek

Cikázunk a város utcáin. 21 km-ig számolom a perceket minden egyes megtett kilóméter után hogy is áll a mérce, nyugtázom, minden rendben, az álom idő meglesz, bőven benne vagyok. A félmaratoni időmön az elmúlt fél év eredményeihez képest javítotok (2:17). Az ujjongó, drukkolóo tömeg, a kis összeverődött zenekarok fokozzák a hangulatot, néhány unalmas, magányos perc után mindig történik valami útközben. Margit-sziget első ízben teljesítve, a hazai terep pozitív visszacsatolásokat ad. Jó érzéssel tölt el kicsik és nagyok, ducik és vékonyabb testalkatúak, fiatalok és idősek egymást támogatva néhány jó szóval, egy vállveregetéssel további erőt adnak az előttünk álló távnak. A követekező 8 km-en lazán veszem a kocogást, még mindig időn belül vagyok.

Majd jön a 30. km-t jelző tábla, az a bizonyos fal, amin a frissítő pont elveszi a mélyebb gondolatokat, így futok tovább a felismeréssel, h nem ütköztem bele. Ekkor még nem tudtam, h a 33. km lesz számomra a vízválasztó. Másodjára a Margit-sziget. Az ismerős terep, a fák és az út nem segít. Legszívesebben leülnék, bevárnám a zaróbuszt és megköszönném a részvételt és feladnám….. ám nem így működik ez, két kedves futótárs felkarol, s három kilométeren át kíséri utam, míg újra erőre nem kapok. Nagyon hálás vagyok ezért. Gyűröm a megmaradó távot, 41km-ig nincs is gond, majd az az utolsó frissítés lelassít és ismét megállít. Sétálnék, hiszen úgyis beérek mostmár, de újabb bíztató szavakat és támogatást kapva, az út szélén egy bácsi bátorító szavait hallva: “már csak 600 méter kislány, gyerünk, hajrá”, összeszedem a maradék erőm, s egy utolsót hajrázok. Arni meglepetésszerűen felbukkan a 42-es táblánál, ő már túl van a 30 km lefutott távján. Volt hogy bennem is megfordult a gondolat… ha azon indultam volna, bizony már rég túl lennék rajta…

A befutó

100 méternél meglátom Krisztit, itt van és szurkol nekem. Majd meghallom a nevem és a kommentátor szavait: “Losonc Tímea első maratonját futotta, köszöntsük együtt a célban, hajrá és gratuláció neki”. A tömeg hajrázik, bíztatnak és átlépem a célvonalat.

Az időm: 5 óra 4 perc 18 másodperc. Nem csúcsidő, de az enyém. Az extázis, amivel fogadtak, bajnoki érzés volt. Megkönnyeztem. És az utolsó szavaim: “ezt újra akarom csinálni!” 🙂

Mosoly, ami kitartott a végsőkig. Íme, képes vagyok rá, megcsináltam, teljesítettem, történelmi pillanatát bevéshetem a naptárba. Ezt mindenkinek át kell(ene) élnie!

MARATONISTÁNAK LENNI FELEMELŐ ÉRZÉS!