Mosolymaraton, álommaraton: ezekkel a szavakkal jellemezte Markgraf Emese azt, amit átélt a 31. SPAR Budapest Maraton®-on. Futással kapcsolatos szerteágazó érzéseire is rávilágít az írása, amelyből kiderül, hogy koktéllal a kezében futott át a célkapun.

m emese 1

Annyi minden történt velem azóta, hogy elkezdtem futni és most, hogy próbáltam papírra vetni csupán a maratonnal kapcsolatos élményeimet majdhogynem azt éreztem, ez egy lehetetlen küldetés. Folyton csak az jutott eszembe, hogy mennyire igaz a mondás, hogy „Az út maga a Cél”. Visszatekintve tényleg hosszú út vezetett az első botladozó kilométerektől a maratoni rajtzónáig!

Ugyan gyerekkoromban atletizáltam egy ideig, de valójában felnőtt fejjel kezdtem el a Futást beépíteni a mindennapjaimba. A sport mindig is életem része volt, de amikor visszataláltam a Futáshoz, akkor éreztem igazán, hogy hazataláltam.

Ez az én sportom! A hétköznapi énem is a Futás által válik teljessé.

 

Futok, mert a Futás szabadságérzetet ad!

Futok, mert imádom a kihívásokat!

Futok, mert új barátokat is kapok a Futás által!

Futok, mert „A Futás Boldogság”! – és ez tényleg igaz…

Futok, mert imádom a természet közelségét Futás közben!

Futok, mert imádok  a saját gondolataimmal lenni Futás közben!

Futok, mert sokszor Futás közben kapom meg a választ kérdéseimre!

Futok, mert a Futás mindig tanít valamire!

Futok, mert Futás közben megadatik a „flow” !

Futok, mert szeretem feszegetni a határaimat!

Futok, mert sikerélményt ad!

Futok, mert a Futás a mozgás örömét adja nekem!

Futok, mert fontos az egészségem!

Futok, mert Futni jó!

 

Mindezen tézisek mellett alapvető hitvallásom és célom a Futással kapcsolatban, hogy örömből, mindenféle kényszeredettség nélkül fussak. Rá kellett jönnöm, amikor úgy állok oda a Rajtvonalhoz, hogy ilyen-olyan csúcsidőt akarok futni, akkor tutti nem jön össze a dolog.  Sokkal inkább vagyok képes a magamfajta bravúrra, ha a versenyeken is csupán magamat adom és örömből, lehetőség szerint valamelyik Futóbarinőmmel az oldalamon, útközben pedig a szurkolókkal itt-ott összepacsizva futok.

Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek reális időcéljaim, de megtanultam, hogy nekem sosem lehet ez az elsődleges Cél! Persze engem is végtelen boldoggá és motiválttá tud tenni egy új PB elérése, de amatőr futóként nem feltétlenül ez a fő mozgatórugóm!

 

Szóval ilyen felfogással és 10 hónapos tudatos felkészüléssel álltam oda 2016.10.09-én a Spar Budapest Maraton rajtvonalához. Az egészet úgy éltem meg, mint egy Ünnepet. A verseny hetének elején feszült izgalom lett rajtam úrrá, ami nem a megszokott kellemes, gyomortáji bizsergető érzés, hanem egy már-már elviselhetetlen görcsös érzet. Szerencsére ez egy-két nap után alábbhagyott és végtelen nyugalom vette át helyét. Eljön végre a Nagy Nap, amit egész évben úgy vártam! A Nap, ami erőt adott, hogy akár hajnalban, akár a téli zimankóban vagy esős időben is útnak indultam és futottam. Volt amikor elestem a szó szoros és átvitt értelmében is…, de mindig felálltam és mentem tovább az Úton.

Felkészülésem utolsó 42 napját még megfejeltem egy Maratoni Böjttel is, ami annyit tett, hogy az utolsó 42 napomat naplóban vezettem és az edzéseimre és az étkezéseimre még tudatosabban figyeltem, a tiltólistás dolgokat teljes mértékben kerültem. Hiszem, hogy mentális felkészülésemet ez nagyban segítette.

A verseny hetében edzőmmel, Sanyival átbeszéltük a verseny alatti frissítéseket és azt, hogy mik azok a pulzushatárok, amiket a verseny során tartsak. Igen, végig pulzuskontrollal futottam és hiszem, hogy első maratont nem is szabad másként. Ő próbált győzködni, igaz hiába, hogy „a verseny az verseny”  és, hogy egyedül fussak, kivételesen most ne bandázzak Anettel se, aki a felkészülés alatt is végig hűséges társam volt és akivel együtt álmodtuk meg a 2015-ös Spar 30 km lefutása után a maraton gondolatát.

Eldördült a Rajtpisztoly és én teljes nyugalommal indultam el azon a 42 km-es úton, ami egy Álom beteljesüléséhez vezetett. Tudtam, hogy semmi mást nem kell tennem „csak” futnom, amit amúgy is imádok. Kocsis Árpi, mintha megérezte volna, hogy én is egy vagyok az Első Maratonisták közül és útravalóul még vele is pacsizhattam.

Anettel a jobbomon, a rajt utáni mámorból alig eszmélve, azon kaptuk magunkat, hogy már az 1/10-ét le is futottuk a távnak. Végtelen boldogok voltunk és ez így ment végig. Minden egyes lépésnek, méternek örültünk és csak úgy repültek a km-ek, nem győztük konstatálni, hogy már az 1/ 4-e, majd a fele is megvan a távnak. 21 km után pedig a nagyobb mérföldköveknél már csak visszafele számoltunk. Az 1 évvel ezelőtti 30 km utolsó 2 km-e igen küzdelmesre sikeredett, így ezúttal felemelő érzés volt megtapasztalni, hogy ez már nagyon a zsebünkben van és mi még mindig mosolyogva rójuk a kilométereket. Hazudnék, ha azt mondanám nem volt bennem félsz, hisz tudtam jól, hogy a Maraton igazán csak 30 felett kezdődik… Viszont sokkal erősebb volt bennem az érzés, hogy innen már csak 12 km van hátra, akár egy könnyed futi egy hétköznapi edzésen.

Elképesztő erőt adott végig, hogy Párom és több Barátunk is biciklivel kb. 5 km-enként felbukkant és biztatott minket. Budapest látványosságai, mint egy színházi díszlet és az útvonalon a különféle zenei ritmusok igazán ünnepélyessé varázsolták az egészet. Mintha színházban lennénk és mi Futók lennénk a Művészek. Az Operaház Kórusának hallatán libabőrös lettem. Nem volt ez másként akkor sem, amikor épp egy nem látó vagy érettebb korú Futótársunkkal vagy egy-egy, kisebb-nagyobb Suhanjos csapattal keveredtünk egymás mellé. Végtelen tiszteletem az Övéké és mindig lenyűgöz az az Alázat és Kitartás, amit Ők képviselnek. Igazi Példaértékű Futótársaink Ők!

A Hősök teréhez közeledve tudtam, hogy ott Édesapám és Fiam, valamint még néhány Barátom is vár minket. Ez megint újabb lendületet adott.

m emese

A Ligetben már próbáltuk kiélvezni az utolsó km-eket, éreztük, hogy valami hamarosan beteljesedik, de ugyanabban a pillanatban valami véget is ér. Az utolsó frissítést már kihagytuk, mert az óránkra pillantva tudatosult bennünk, hogy akár még a 4:45-ön belüli idő is meglehet, ami bevallom így a vége felé egész felcsigázott! A Célegyenes előtti kanyarban arra persze még szakítottunk időt, hogy a koktélunkat – ami dukál egy Első Maratonista célba érkezéséhez – átvegyük és azzal fussunk át a Célkapun.

Anettel ugyan megbeszéltük, ha szükséges lesz holtpont vagy bármi egyéb miatt, akkor menetközben gond nélkül „elengedjük egymás kezét”, hisz végtére is mindketten a saját maratonunk miatt vagyunk ott, de szerencsére erre nem került sor! Végig a max 155-160-as pulzust tartva, holtpont nélkül, végig együtt rezdülve, boldogsággal a szívünkben, többnyire cserfesen, de itt-ott befelé figyelve tettük meg a mi 42,2 km-ünket. Igazi Örömfutás volt végig, pont olyan, amilyennek megálmodtam.

Leírhatatlan élmény volt, gyanítom még nagyon sokáig a hatása alatt leszek. Azóta is számtalanszor újra élem minden egyes pillanatát.

maratonfutas.huHírekMaratoni történetek
Mosolymaraton, álommaraton: ezekkel a szavakkal jellemezte Markgraf Emese azt, amit átélt a 31. SPAR Budapest Maraton®-on. Futással kapcsolatos szerteágazó érzéseire is rávilágít az írása, amelyből kiderül, hogy koktéllal a kezében futott át a célkapun. Annyi minden történt velem azóta, hogy elkezdtem futni és most, hogy próbáltam papírra vetni csupán a maratonnal kapcsolatos...