Alig két évvel azután, hogy egyáltalán elkezdett futni, Tombor Géza célba ért a 30. SPAR Budapest Maratonon, holott több betegség és több biciklis baleset is hátráltatta. Íme az ő története.

Tombor Géza

2013-ban kezdetem el futni. Olyan 300 km-t sikerült is. Csak hobbi az egész, de nagyon megtetszett. 2014 januárjában csatlakoztam a 2014-ben fuss 2014 km-t csoporthoz. Majdnem sikerült. 48 kilométer hiányzott, de december közepén lebetegedtem. 2014 szeptemberében indultam a Wizz Air félmaratonon és nagyon élveztem végig a versenyt. Azt a hangulatot, élményt, amit a szurkolók és zenészek adtak, nem felejtem. Végére begörcsölt az arcom a vigyorgástól.

Itt már elhatároztam, hogy a maratont is le kell futni egyszer. Sajnos a 2015-ös felkészülés nem volt tökéletes. Idén még csak 800 km-et futottam. Hátráltatott a felkészülésben: megfázás tavasszal, vállficam nyáron (augusztusban), aztán bicajjal estem egy nagyot október  elején, egy héttel a verseny előtt. Hát nem így terveztem.

Mondták sokan, hogy a maraton az nem két félmaraton. Hát  én futottam többet is. A K&H mozdulj! maraton- és félmaraton egyéni félmaratonon meg volt a félmaraton mánia is, és volt azért ráadás, a szeptemberi Wizz Air. Az egyik legjobb felkészítő a KPMG Kékes Csúcsfutás volt. Ezidáig a félmaratonon a legjobb időm 2:05 volt. Futottam 30 km-et is egyszer, 3:30 alatt.

Visszatérve a maratonra, nem volt igazán jó a felkészülésem. A verseny előtti hetet végigidegeskedtem. Pénteken még futottam egy rövid 6 kilométert, hogy belőjek magamnak egy tempót a versenyre. Ez sikerült is. A sérülések miatt olyan 6:30/km volt a tervezett idő. Gondoltam, ez jó lesz.

Ehhez  képest a versenyen fél távnál 2:09 volt az időm. Nagyon meglepődtem rajta. Nem éreztem fáradságot. Friss voltam és nagyon jókedvű. A lábam sem fájt (bicajos esés a hét elején). Gondoltam azért kicsit visszafogom magam,  mert a lényeg, hogy végig tudjam futni.

33 km-nél még nagyon jó volt minden. Itt 3:34 volt az időm. Nagyon feldobott, hogy meglehet a 4:30-on belüli maraton (a terv az 5:00-belül volt).

Sajnos jött a baj. Mondhatni a baj bicajon jár. A Markó utcánál (olyan 36 km-nél) jött egy bicajos rendező és elütött. Pontosabban rám esett. Nem figyel és majdnem nekiment egy futónak, aki jobbra előttem futott. ahogy hirtelen fékezett, a bicaj első kerékre állt és rám borult. Együtt estünk. Sajnos a pedál a combomat nagyon megütötte. Felsegítettem,  majd miután bocsánatot kért és mondta, hogy neki  nincs baja tovább bicegtem. Innen már sajnos bicegés, kocogás volt a hátralévő szakasz, de így is megvolt 4:50 alatt a maraton.

Jövőre szinten indulok és remélem a felkészülés is és a verseny is balesetmentes lesz.

Köszönet a szervezésért a BSI-nek, Budapest lakóinak, szurkolóknak és mindenkinek.

maratonfutas.hu