Hatszázhúsz hazai település tízezer futója gyönyörködhet Budapest világörökségi panorámájában október 9-10-én.

Október 4-én tartották meg a 36. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál sajtótájékoztatóját, amelyen a szervezők ismertették a nagy múltú esemény előkészületeit, programját és érdekességeit.
A sajtótájékoztatón részt vett Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár (EMMI), Schőberl Márton kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkár (KKM), Dr. Marjan Cencen a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövete és Maczelka Márk a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft kommunikációs vezetője is.

“Sorra rajtolnak el ismét a világ futóversenyei, melyeken szinte mindenhol oltáshoz vagy negatív teszthez van kötve a részvétel. Nálunk is csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők indulhatnak, így most a szokásosnál kevesebb, kb.10.000 nevezőre számítunk. Az utazási nehézségek ellenére is 62 ország 700 külföldi futója nevezett idén, ami jelzi, hogy Budapest továbbra is egy kiemelt helyszíne a futóturizmusnak. A 2 napos eseményen búcsúzhatnak el, emlékezhetnek meg az amatőr futók az idén elhunyt Monspart Saroltáról, akinek páratlan sportos életútját egy emléksátorban mutatjuk be” -mondta Kocsis Árpád versenyigazgató.

A szombat a fesztivál családi napja lesz, a rövidebb távok versenyeivel az ELTE Lágymányosi Campus környékén: a SPAR Verde 10 km, a Riska Minimaraton (5 km), a FODISZ Esélyegyenlőségi Futam (500 m), a NESTLÉ Családi Futás 500 m, és a SPAR HAZAI. SZERETEM Maratonka 2,3 km rajtol ekkor. A SPAR enjoy. Gyaloglás keretében pedig sétálni is lehet majd ezen a napon.

A szombati nap egyik különlegessége a Külgazdasági és Külügyminisztérium, az Európai Bizottság soros elnökségét betöltő Szlovén Köztársaság Nagykövetsége és a BSI által közösen meghirdetett „Elnökségi Váltó (4×2 km) – Fuss egy biztonságos jövőért! A magyar V4 elnökség és a szlovén EU elnökség támogatásával”. Ebben a versenyszámban -amellett, hogy bárki indulhat- külön versenyt hirdettek a Magyarországra akkreditált diplomáciai testület (nagykövetségek, főkonzulátusok) munkatársaiból és családtagjaiból álló 4 fős futócsapatoknak.

A 36. SPAR Budapest Maraton® vasárnap reggel 9 órakor rajtol a Pázmány Péter sétányról. A 42 195 méteres távot egyéniben, párban vagy a Tolle UHT Maratonstaféta keretében négy fős váltóban is lehet teljesíteni, de a maratonisták mellé bekapcsolódnak majd a Regnum 30 kilométeres futás résztvevői is. Európa egyik legszebb és leglátványosabb maratoni útvonala a Duna két partján vezet, át a Margitszigeten, így a futók a csodálatos világörökségi panorámában is gyönyörködhetnek.

Több, mint 700 futó először próbálkozik majd a bakancslistás maratoni táv teljesítésével, köztük Cser Krisztián operaénekes, Tankó Erika és Herman Flóra színésznők.
Rutinos maratonistaként áll rajthoz Dombi Tibor harmincötszörös válogatott labdarúgó is.
200. hivatalos maratoni versenyét és 21. Budapest Maratonját készül teljesíteni Kele Géza amatőr futó, aki a szlovákiai Donamocsról érkezik Budapestre.

„Nagyon nehéz éven vagyunk túl, számtalan versenyt és sporteseményt kellett eltörölni az elmúlt időszakban, ezért nagy öröm, hogy ismét lehetőséget tudunk kínálni az egészségtudatosabb életmódhoz, többek között ezeken a futórendezvényeken, ahol minden korosztály megtalálja a saját távját. Fő célunk, hogy a lehető legtöbben sportoljanak és ehhez igyekszünk segítséget is nyújtani. A futás ez egyik legnépszerűbb mozgásforma, amellyel a legnagyobb tömegeket tudjuk megmozgatni” -mondta Dr. Szabó Tünde.

A szervező Budapest Sportiroda több, mint 60 ezer liter vízzel, 1500 liter Gatorade-del, 1000 liter Pepsi Colával, 200 kilogramm szőlőcukorral és 15 ezer darab banánnal várja majd a futókat a frissítő állomásokon. A rendezvény biztonságos lebonyolításán a két nap alatt mintegy 1000 szervező, rendező dolgozik.

A Budapesti Őszi Fesztivál partnerségének köszönhetően a futópályán 26 zenei pont várja a futókat, klasszikus zene, rock, jazz, népzene, blues, DJ-k és dobosok adnak majd újabb lendületet számukra. Két kiemelt ponton (Clark Ádám tér és Margitsziget – Palackozó) a Budapesti Őszi Fesztivál lélekfrissítő zenei állomásokkal fokozza a futók és szurkolók hangulatát, ugyanakkor a kilátogató városlakóknak, turistáknak is szórakoztatást nyújt.

A különféle szakmai versenyek között nagy érdeklődés kíséri a Tolle UHT Maratonstaféta keretében meghirdetett, Európában is egyedülálló Fut a színház versenyét, amelyre a Magyar Állami Operaház 10 váltóval nevezett. De futócipőt húznak a Vígszínház, a Játékszín, a Nemzeti Táncszínház, a Városmajori Szabadtéri Színpad, a Budapest Bábszínház művészei, a #freeSZFE Egyesület hallgatói, a Jurányi Közösségi Inkubátorház és az Ördögkatlan Fesztivál munkatársai is.

„A SPAR Magyarország alapértékei közé tartozik az egészséges életmód népszerűsítése és a sport, a testmozgás támogatása. Büszkék vagyunk arra, hogy már több mint egy évtizede, 2008 óta hazánk legnagyobb magyarországi szabadidősport eseményének névadó szponzora lehetünk. Nagy várakozással készültünk az idei SPAR Budapest Maraton® Fesztiválra, amelyen a tavalyi kényszerű járványügyi korlátozások után idén szabadabb körülmények között futhatunk. A SPAR Budapest Maraton® Fesztivál azonban nem csak sport-, hanem társadalmi esemény is. Az egészségtudatos táplálkozás iránt elkötelezett SPAR amellett, hogy megjelenik Életmód standjával, a Regnum standja teljes bevételét a megszokott módon a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak ajánlja fel” – emelte ki Maczelka Márk a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője.

További részletek az eseményről a www.sparbudapestmaraton.hu oldalán találhatók.

Budapest Maraton sajtótájékoztató

A fotón: Maczelka Márk, Schőberl Márton, Dr. Szabó Tünde, Kocsis Árpád, Dr. Marjan Cencen

https://maratonfutas.hu/wp-content/uploads/2021/10/1005_maratonfutas_sajttaj.pnghttps://maratonfutas.hu/wp-content/uploads/2021/10/1005_maratonfutas_sajttaj-300x300.pngmaratonfutas.huBudapest MaratonHírek36. SPAR Budapest Maraton,sajtótájékoztató
Hatszázhúsz hazai település tízezer futója gyönyörködhet Budapest világörökségi panorámájában október 9-10-én. Október 4-én tartották meg a 36. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál sajtótájékoztatóját, amelyen a szervezők ismertették a nagy múltú esemény előkészületeit, programját és érdekességeit. A sajtótájékoztatón részt vett Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár (EMMI), Schőberl Márton kulturális diplomáciáért felelős helyettes...