Vannak, akiknek nincs maratoni célidőtervük, illetve a célba érés a céljuk. Sokaknak azonban a felkészülés során körvonalazódik egy idő, és akkor lennének igazán elégedettek az edzésmunkájukkal és a nagy napon nyújtott teljesítményükkel, ha sikerülne az áhított időn belüli célba érés.

A futók egyik legnehezbb feladata, hogy a 42,195 kilométer során  megtartsák azt az állandó ritmust, amivel sikerül az előre eltervezett céljaikat megvalósítani. A Spar Budapest Nemzetközi Maratonon ebben segítenek az iramfutók, akik tapasztalt maratonisták, és akik az előre meghatározott befutóidő teljestéséjez szükséges tempóban futnak, illetve ebben tud segíteni az alábbi iramtáblázat is.

Ne feledd! Az iramtábla egy ajánlás, a tempónak igazodnia kell az aktuális időjárási körülményekhez, a talajviszonyokhoz, erőnléti állapotodhoz és a közérzetedhez.

A különféle tempók kilométerenkénti bontásait tartalmató iramtáblátatod INNEN tudod letölteni.

 

maratonfutas.huIramtáblázat
Vannak, akiknek nincs maratoni célidőtervük, illetve a célba érés a céljuk. Sokaknak azonban a felkészülés során körvonalazódik egy idő, és akkor lennének igazán elégedettek az edzésmunkájukkal és a nagy napon nyújtott teljesítményükkel, ha sikerülne az áhított időn belüli célba érés. A futók egyik legnehezbb feladata, hogy a 42,195 kilométer során...