“Nagyon jól esett a sok szurkoló , sokszor három lány olyan hangzavart csinált, úgy biztatott minket, mintha egy egész csapat kiabált volna.”

/A beszámolót szöveghűen közöljük./

Előszó:
Nem szeretnék hosszan beszélni arról hogyan kezdtem el futni,körülbelül több mint négy éve 2013. Májusában kezdtem el ezt a fajta jó mozgásformát, Hegedűs Krisztiánnak hívnak , jelenleg 75kg , de voltam, 96 kg fölött is ekkor döntöttem úgy , hogy ennek véget vetek először csak pár km-t aztán 5km utána 10km , majd 2015-ben első Félmaraton Vivicitta, de jó volt , ezután sok Félmaraton és ugyanebben az évben Londonban meg is futottam az eddigi legjobb időmet is ezen a távon 1óra 36perc 58mp.
2015 év végén eldöntöttem , futok egy Maratont 2016.-ban , tavasszal sikerült is az első 4óra 01perc , majd ősszel Mücnhenben sikerült javítani rajta 3 óra 45 perc 58mp. Szóval eredményes jó év volt, de azért kacérkodtam a gondolattal , hátha lesz ez jobb is .
2017 eredményesen indult szezon nem állt meg minden hónapban futottunk , a legnagyobb hidegben is, jöttek is a szép eredmények . Akkor majd ősszel a Spar Budapest Maratonon .
Itt találtok rólam több infót : https://hegefutasokeselmenyek.blogspot.hu/

2017 . Nyara . Augusztus eleje.

Cserépfalun voltam a Cserépi Trapp Futóversenyen 28km-es távon futottam , befutó után interjút adtam “Idén már nem megyek külföldi versenyre , de itthon szeretnék a Spar Maratonon futni egy 3 óra 30 perces időt ”( az eddigi rekordom ezen a távon 3 óra 45 perc 58 másodperc volt tavaly Münchenben .
Szlávy Marcell futó sporttárs jó barátommal természetesen már hamarabb megbeszéltük ezt a kis tervet .
Na akkor valósítsuk meg, ha bírjuk , nagyon jó volt a felkészülés , Szeptemberben nekem volt több versenyem is , először Wizzair Félmaraton, egész jó idővel sikerült megfutni 1 óra 40 perc körül sikerült , aztán rá egy hétre , korosztályos második lettem a Szentes-Csongrád Gáton futáson 14km-es távon 🙂 De jó volt. Ez 1 óra 3 perc körül sikerült, rá egy hétre Hatvanban futottunk közösen Marcell társaságában egy Félmaratont, nagyon jól ment , rá egy hétre jött egy Velence tókör , ott kicsit jobbra számítottunk , de azért optimisták voltunk .
Kalkuláltunk , osztottunk , szoroztunk, frissítő stb , ez a tempó nem lesz jó, aztán az a tempó nem lesz jó , szóval nem volt könnyű, kezdjünk így , nem kezdjünk úgy , nem volt egyszerű. Én mindenféleképpen szerettem volna gyorsan kezdeni az iram futókkal , Marcell már egyszer megjárta velük, gyorsan kezdenek mindig . Végül mindketten engedtünk kicsit a taktikánkból. Szombaton este a frissítést is meg beszéltük , ki hol és mikor adja föl nekünk a frissítő zselét , befutóban ki vár stb.
Szurkolótábor felkészítve 🙂

2017. Október 15. A Verseny napja .
Tudtam hogy meleg lesz , talán túl meleg is, de azért bizakodtam (kis esti futásaim , könnyedek jók voltak 5:00/km alatt . Na akkor induljunk el a versenyre , szokásos reggeli, kis felvágott, pirítós, aztán mézes pirítós, műzli , kis sok víz. Táska bepakolva . Saucony Ride 9 ez a cipő lesz ma a nyerő.
Átöltöztünk , én bemelegítő krém, aztán ruhatár, izgatott voltam , de gyomrom jó, talán így is marad , rajtzóna kicsit előrébb jöttünk közel a 3óra 30-as iramfutókhoz 🙂 Marcell figyelmeztetett , ne tapadjunk rájuk , gyorsan fognak kezdeni és tényleg , nagyon elindultak . Andrássy út Opera kb 1,5km , sajnos a pulzus már sok , kicsit vissza , aztán, láss csodát Széchenyi téren Lánchídra föl már kezdett jó lenni , én mindig számoltam hogy mennyire vagyunk előtte a tervezett időhöz képest, Marcell a tempót figyelte én is és a pulzust , illetve bemondta a totál időt ebből számoltam vissza .Kis csapat munka , Budai oldal rakpart Erzsébet híd alatt átmentünk , pici emelkedő, aztán Petőfi Híd előtt föl a Szent Gellért tér felé át a Szabadság Hídon és utána hosszan a Pesti alsó rakparton egészen a Margit Híd utánig (közben én kicsit megálltam pisilni ) kicsit könnyebben elértük azt a helyet ahol Marcell párja Kiss Ildikó és kisfiuk Barnus várt minket szurkoló táblával, és a várva várt zselével olyan 15km körül. Sajnos a SONY zene lejátszómat elfelejtettem föl tölteni így azt oda adtam Ildikónak , megkaptuk a zseléket (Köszönjük szépen Ildikó )

Irány tovább , vissza fordultunk és föl a Margit Hídra előtte nagyon jó zene volt ahol a Borvidék Félmaratont reklámozták , de tetszett , picit tomboltunk pulzus el is szállt , Bátor Táboros szurkolókkal is pacsiztam , de jó Istenem, jól esett , Marcell mint a lelkiismeretem , már szólt is hogy elszállt a pulzus sok volt a tombolás , nem baj nekem kellett .
Beértünk a Szigetre , de sokat futottam itt , tudtuk a következő frissítő a Palatinus strand bejáratánál lesz , akkor itt most jöhet a zselé , és utána megint vizet fogok inni , erre figyeltem , amúgy egy víz egy izo volt a frissítési taktika , jól működött . Kiértünk a Margit szigetről emelkedő jött , óvatosan , csak úgy majd Óbuda Szentlélek tér itt ,már lefelé , végre pici időt nyertünk vissza , “1óra 40 körül lassan Félmaratonhoz közeledve” én pedig válaszoltam “még mindig 1 perc20 az előnyünk , és a frissítések is benne vannak “ aztán végre Félmaraton , innen már csökken a táv , Árpád Fejedelem útja a Margit Híd felé futottunk , tudtuk itt a 24km környékén szüleim fognak várni a következő zselével (közben a frissítő pontokon csak a víz , izo-t használtuk illetve magunkra is öntöttünk bőven vizet nagyon kezdett meleg lenni .Végre közeledünk a Margit Hídhoz , és szüleimet (Hegedűs Ferenc és Hegedűs Ferencné Babi Teri ) megpillantottam , huhh okés , (direkt készítettem egy szurkoló zászlót hogy felismerjük őket a tömegben )

ELFUTOTTUNK
Na akkor innentől már ez nem lesz sétagalopp, tudtuk mi ezt , nagyon jól esett a sok szurkoló , sokszor három lány olyan hangzavart csinált és biztatott minket mintha egy egész csapat kiabált volna. (egyszer három lány a pólómat meglátva egyszerre kezdték kiabálni hogy “SONY SONY” jól esett mindjárt mondta is Marcell micsoda szurkoló táborod van 🙂 Akkor nézzük Erzsébet Híd előtt újra Budai alsó rakpart 26km körül , nekem Izo , Marcell víz , váltva , majd egy piszok hosszú egyenes , de mindig elfoglaltuk magunkat vmivel , így versenyen még soha nem futottam senkivel ennyire egymás mellett , kiegészítettük egymást ,aztán azért egyre kevesebbet beszéltünk kicsit fáradtunk ,majd jött a fekete leves , Lágymányosi Hídnál föl a rakpartról Dombóvári útra majd ott fordító 30km , na ez az , és akkor 32km frissítő, és sajnos itt eléggé el kezdtünk piknikezni,banán, szőlőcukor, gondoltam csak elég lesz az előnyünk , de ez itt el is ment , mire újra elindultunk már idő hátrányban voltunk , kb 30 Másodperc, na akkor hogy legyen , engedjük el “ Marcell mi a helyzet kicsit bele kellene húznunk ? “ a válasz “ majd ha a Szabadság Hídra fölmentünk lefelé talán “ és akkor ahogy fölfelé mentünk éreztem , hogy innentől már kicsit bele húzok és Szlávy Marcell nagyon jó fej volt, intett hogy menjek 🙂 persze a következő frissítőnél utolért , sőt el is ment mellettem , majd a Pesti rakparton az Eötvös utcai felhajtóhoz közeledve , el is távolodtam tőle, de mondta is hogy menjek , éreztem magamban még erőt elindultam egy utolsó rohamra , még kb 7-8km ha 5percen belül tudnám tartani de ez csak álom volt, József Attila út aztán balra a Bajcsy Zsilinszky út végig egyenesen , a Nyugati téri felüljáró felé , közben sikerült egy jó kilométert menni 5 percen belül , végre , a felüljárón szokásos Decathlonos szurkoló csapat már kint volt , ordítottam is nekik “szurkoljanak a Decathlonosok “ na jött is a válasz “te vagy a hős ordították “ de jól esett .
Aztán a Szokásos elfogytam kicsit fejben , jöttetek ti barátaim, rokonaim , szépen sorban ahogy kell és az érzelmeimre próbáltam hatni (sikerült is, újabb jó 4:55-ös kilométer ) tudtam a Westend lehajtónál Kiss Ildikó megint vár majd minket , de nekem már nem volt szükségem több zselére vhogy a kettő elég lett , kicsit felpiszkálta a gyomrom , úgyhogy intettem neki hogy semmi nem kell köszönöm , drukkolt egy nagyot és futottam tovább, Lehel út, Marcell szüleit pillantottam meg , de jó gyors pacsi és már mentem is tovább , de nehéz kezdett lenni , de vissza a pályára , olyan jó kis zene jött több helyen is (kicsit hiányzott a kis lejátszóm amit el felejtettem fel tölteni ) de az út mellett volt aki privát zenei szurkolást adott , nagyon jó volt .
Dózsa György út aluljáró és itt jött az utolsó emelkedő, csak a combfeszítőm bírja ki , és ez az meg lesz talán , időt néztem , hát itt csoda kellene 3:55-ős ezrek , ahh elengedtem , ez már csak közel lesz , és vissza is vettem mert a nagyon gyors ezrek sem segítettek volna 🙁 de nem voltam szomorú ez így is új csúcs lesz nekem . Beértem a Városligetbe a Hősök terén keresztül és akkor a Ligetben még egy vizes frissítő majd végre 41km-es tábla , na itt éreztem hogy a gyomrom megmozdult , ez most lefele akarna ürülni belőlem, még tovább lassítottam aztán pár mély levegő és helyre állt, na akkor még egy gyors pár száz méter , és fordulás a célra , számomra a hihetetlen idővel a harmadik Maraton versenyemen . Sikerült beértem .
Tudtam hogy nincsen meg sajnos az álom idő, de nem lesz rossz , és akkor rá néztem , de vártam pár percet , mintha attól jobb lenne , de nincs mese nézzünk szembe vele :
3 óra 32 perc 58 másodperc. Ez az megvan .(Igen ,Igen )
Ez után nagyon vártam a Marcell futó sporttársat , és egyszer csak beért , huhh akkor oksa de ahogy beért le is feküdt , de mutatta hogy minden oké csak egy kicsit pihen akkor békén hagyom , én addig nyújtottam .
Még egyszer köszönöm szépen mindenkinek a szurkolást 🙂 Nagyon jól esett mindenkitől .
Jöhet egy pár kép , össze futottam Dósai-Molnár Szilvia-vel is , nagyon nagyot futott ő is , neki is új PB. Gratula 🙂
Mindenkinek Gratulálok aki célba ért ilyen meleg időben.

https://maratonfutas.hu/wp-content/uploads/2018/01/hegedűsk1-1024x575.jpghttps://maratonfutas.hu/wp-content/uploads/2018/01/hegedűsk1-300x300.jpgmaratonfutas.huMaratoni történetek
'Nagyon jól esett a sok szurkoló , sokszor három lány olyan hangzavart csinált, úgy biztatott minket, mintha egy egész csapat kiabált volna.' /A beszámolót szöveghűen közöljük./ Előszó: Nem szeretnék hosszan beszélni arról hogyan kezdtem el futni,körülbelül több mint négy éve 2013. Májusában kezdtem el ezt a fajta jó mozgásformát, Hegedűs...